Vida Gábor: Senkiháza

Forrás: konyvesmagazin.hu

.A Senkiháza erdélyi regény, a huszadik század egyik zaklatott és viharos évtizedének megörökítése egy fiktív kisváros kulisszái között, ahol a közösség tagjai más-más módon birkóznak a hétköznapokkal és a történelem által rájuk rótt szenvedéssel. A cselekmény kezdetén az unalmas városkába különös alak érkezik, Kalagor Máté, oklevél nélküli mérnök, aki szerelmi bánata elől menekül, és azt ígéri, hogy megjavítja a rég tönkrement vízturbinát, mely akár a város felvirágzását is jelentheti. A messziről jött, bizonytalan identitású idegen fogadtatásán keresztül megismerhetjük a település lakóinak zárt közösségét, és a korabeli Erdély történelmét egy áradó, anekdotikus, a klasszikus történetmesélés legnagyobb hagyományait idéző regényben.

A regény egy fiktív erdélyi kisváros, Namajd történetét meséli el 1936 és 1946 között.

A világtól elzárt település históriája mellett lakóinak történetei is megelevenednek: döntően magyarok alkotják a közösséget, de van közöttük román, örmény, szász és zsidó is, hogy látható legyen az Erdélyre jellemző multikulturalizmus, valamint az is, hogy a huszadik század történelmének nem igazán voltak nyertesei, legfeljebb időben változott, kinek mikor volt rosszabb. A több mint négyszáz oldalas regényben Namajd lakosságának „elitjét” ismerhetjük meg, egy olyan zárt és kis létszámú közösséget, melyben nincsenek titkok, ahol „hugyozni sem lehet kimenni anélkül, hogy ne tudná mindenki”. A titokzatos lánytestvérek, az Özvegyek, akik a falu lakói szerint kurvák, a zsidó boltos, a román rendőr, a német fényképész, a polgármester, a pap és a többiek is mind ennek a fényes jövőre és boldogulásra vágyó helynek a lakói, akiknek történetei egytől egyig kibomlanak és egymásba is gabalyodnak a cselekmény előrehaladtával.

A település jelentéktelen, nem is igazi város, legfeljebb község, olyan, mint egy szász kisváros, de minden olyan pici benne, hogy már-már építészeti paródiának tűnik. Neve is beszédes, Namajd lakói ugyanis mintha folyamatos várakozásban élnének, mintha arra várnának, hogy egyszer csak eljön az ő idejük, majd történik valami, ami egyhangú, álmos és jelentéktelen életükre a jelentőségteljesség pecsétjét nyomja rá. Éppen ezért fogadják nagy várakozással Kalagor Máté, azaz Matei Călugăru felbukkanását. A fiatal bukaresti mérnök a nagyváros levegőjét hozza magával, és azt is ígéri, hogy megjavítja a városka régóta működésképtelen vízturbináját. A város közösségének tagjait úgy ismerjük meg, ahogyan a messziről jött idegent, az ismeretlen múltú jövevényt fogadják. Kalagor különös hős, aki a várakozással ellentétben nem tud a városka „megmentője” lenni, hiszen komoly szerelmi bánattal és egyben feloldhatatlan identitásválsággal is küzd.