Vanessa Springora: Beleegyezés

Forrás: konyvterasz.hu

Nem akármilyen botrányt váltott ki a francia irodalmi életben Vanessa Springora memoárja, amelyben 47 évesen számol be arról, hogy kamaszként a népszerű ötvenéves író a szeretőjévé tette. A Beleegyezés, amely valójában sosem jelentett valódi beleegyezést, egyszerre beszél a szexuális ragadozó fortélyairól, a környezet engedékenységéről és a nem múló érzelmi következményekről. Megrázó és hiteles könyv, igazi szépirodalom.

A regényt a magyar olvasók esetében megelőzte a híre. A könyv tavalyi megjelenése ugyanis hatalmas botrányt váltott ki a francia társadalomban és irodalmi életben. A Julliard könyvkiadó vezetője, a 47 éves Vanessa Springora memoárjában tűéles pontossággal számolt be a könyvben csak G.-ként említett (valójában Gabriel Matzneff) elismert és népszerű íróval való szexuális kapcsolatáról. Ez persze önmagában még nem volna meghökkentő, csakhogy Vanessa a kapcsolat idején 14 éves volt, vagyis még nem érte el a szexuális nagykorúságot (15. életév), amikor már beleegyezhetett volna az együttlétbe.

A helyzet azonban ennél is bonyolultabb. Matzneff ugyanis soha nem rejtette véka alá vonzalmát a kamaszkorú (kiskorú) lányok iránt, életműve is majdhogynem erre a témára épül. Pedofil vágyairól a francia tévében is nyíltan beszélt, ahogy az a Beleegyezésben is elhangzik. Rajongói közt ott találjuk François Mitterrand köztársasági elnököt, aki még akkor is kitartott mellette, amikor a közvélemény – a pedofília nyilvános felvállalása miatt – már kezdett elfordulni tőle. De vajon miért lehetett elfogadóbb az irodalmi (és művészeti) élet a hetvenes és nyolcvanas években, és miért okoz ma ez világraszóló, ügyészségi vizsgálat elindításával is járó botrányt? A kényes kérdésre Springora is keresi a választ.

A hetvenes években több nyílt levél és petíció is megjelent a tekintélyes Le Monde-ban, amelyben sok nagynevű értelmiségi és művész, „dicsősége teljében lévő, általában baloldali író” állt ki a kiskorúak és nagykorúak közötti szexuális kapcsolat büntethetőségének enyhítése és a szexuális nagykorúság eltörlése mellett. Akkoriban történt mindez, amikor a szexuális szabadság és az erkölcsi felszabadulás láza és eufóriája „jegyében védelem illette a testek – minden test! – élvezéshez való jogát”. Az ifjúkorú szexualitás korlátozásában társadalmi elnyomást, a korosztályok közötti szerelmi átjárhatatlanságban pedig a szegregáció egyik formáját látták. Miért csak a fiatal lehet együtt a fiatallal?

„Harcolni a vágyak bebörtönzése ellen, minden elnyomás ellen, ezek voltak annak a korszaknak a parancsszavai, és nem is szálltak sokan szembe velük, leszámítva a vaskalaposokat és néhány reakciós bíróságot”, írja Springora. Azóta a számos aláíró és a petíciót lehozó lapok is bocsánatot kért az „elvakultságukért”.

Sok szempontból nem könnyű olvasmány a Beleegyezés. Elsősorban azért, mert a cím sugallta beleegyezés talmi. A fülig szerelmes, az apját nélkülözni kénytelen kamaszlánynak igazából fogalma sincs, hogy mibe egyezik bele. Mindent felülír benne az öröm, hogy egy férfi (hiába ötvenéves) végre észreveszi, szép nőnek és nem „varangynak” tekinti, ahogy a kortársai csúfolják. És öntudatlanul is felülír benne mindent az apa iránti vágy. Ezt használja ki a mézesmázas, a romantika bevett nyelvével közelítő, valójában bevált séma szerint cselekvő szexuális ragadozó, aki amúgy esszét is írt (1974-ben épp a Julliard adta ki) arról, hogy miért nem szabad megbélyegezni a 16 év alatti gyermekek (lányok és fiúk egyaránt) iránti vágyat.

Nem könnyű olvasmány lépésről lépésre követni hogyan hálózza be, sajátítja ki G. a „szerelmét”, miközben a környezete nagyrészt elfogadja, tolerálja, sőt amolyan művészi bohémságként felfogva még bátorítja is a kapcsolatot. 1986-ban járunk, amikor még kitart a fent már említett korszak felfogása. Persze akadnak tiltakozók, felháborodók, névtelen feljelentők is. Sőt a hosszú idő után felbukkanó apa is jelenetet rendez, amikor a lánya elmeséli neki a kapcsolatát. Ám ezek egyrészt hiteltelennek hangzanak (az apa), másrészt elmossa őket az engedékenység légköre, a hivatalokat pedig leszereli G. „varázsa”. A kezdetben még ellenálló anya pedig egyre büszkébb lesz rá, hogy egy híres író teszi a szépet a lányának.

Néha még vacsorára is elhívja a neves udvarlót. „Az asztalnál, hármasban, a zöldbabos báránysült mellett majdnem úgy nézünk ki, mint egy kedves kis család, papa-mama-gyerek, végre újra együtt, boldogságtól ragyogva, mint egy igazi szentháromság.” A Beleegyezés nagy erénye az igen pontos, higgadt, okos, mindenre kiterjedő elbeszélés (Tótfalusi Ágnes), amely az érzelmi hullámvasútozást teljesen átengedi az olvasónak. És bizony hullámzunk is a bennük is rejlő romantikától (a Lolita iránti rajongásunk gyönge visszhangjai) az értetlenkedésen át a keserű felháborodásig.

A Beleegyezés valóban nem csupán egy további mű a MeToo-memoárok sorában, szerzője vérbeli író, aki képes kívülről is, belülről is látni és láttatni a 14 éves önmagát. Az egyszerre rajongásig szerelmes kamasz végtelen naivitását és a kiszolgáltatott áldozat fájdalmát, akit nem tud megvédeni a környezete: sem az iskola, sem a kórház, sem a rendőrség, mint ahogy a család és a barátok sem. Miközben úgy érzi valami nagyszerű dolog történik vele, egyre mélyebbre merül az egész életre szóló traumában, amely nélkülöz mindenféle romantikát. Sokkoló, kijózanító és megrázó könyv a Beleegyezés, egy megrontás igaz története annak minden következményével, ugyanakkor egy remek szerző debütálása. Olyan szöveg, amely élvezetesen vezet el a maga mélységéig, a szembenézésig.