Vadadi Adrienn: Alma utca 22.

Forrás: hintafa.blog.hu

A Pagony kiadónál jelent meg Vadadi Adrienn ovónő negyedik, Alma utca 22. című kötete. Mi pár napra beköltöztünk ebbe a nagyon barátságos, izgalmakkal teli házba. Azért csak ilyen rövid időre, mert muszáj volt egyfolytában olvasnunk. Bár P az ovis és a sulis lét határán billeg, azonnal hatott rá a varázslat. Ahogy az előző részekben (Ovis történetek, Örökké óvodás maradok), most is az óvodai élet kalandjairól olvashatunk olyan szerethető módon, hogy P már rögtön az első este közölte: "Lehet, hogy az almát utálom, de az Alma utca 22.-t nagyon imádom!" És ez így is maradt. Nem tudom, hogy mennyi köze lehet a könyvhöz, de azóta a gyümölcsöknek notóriusan ellenálló gyerekem megeszi a tízóriaira csomagolt almáját.

Misi, az óvodás nagyfiú a szüleivel, nagymamájával, és nagyon sok barátjával él egy kellemes házban, ahol mindig történik valami. Ha mégsem, akkor tesznek róla, hogy történjen. Nyomoznak, biciklit szerelnek, uzsonnát szereznek, kakast mentenek, terveket szőnek, bokor alatt kórházat létesítenek, kertet ásnak vagy barkácsolnak egy jót. Milyen jó lehet egy ilyen népes és barátságos házban élni, ahol mindig lehet valakivel játszani, valamilyen kalandot átélni. Áradó nyelvezettel és a gyerekekre jellemző nagyon találékony gondolkodásmóddal meséli el a mindennapok történéseit. Utaznak metrón, rendületlenül szerelik a tandemet, fociznak, kiderítik mi Csúnya néni igazi neve, megoldanak apró-cseprő, mégis nagyon fontos problémákat, és persze fagyiznak.

A gyerekkor legjobb, legvidámabb pillanatait idézi, annyi boldogság és kedvesség árad belőle, hogy azon morfondíroztam, milyen jó lenne ha P megépítené a régóta ígért zsugorítót. Akkor én is újra gyerek lehetnék, neki pedig nem kellene állandóan arra várni, hogy végezzek a házimunkával. Csak nem tudom, hogy ki olvasná fel az Alma utcát (újra) és a többi könyvet.

Vadadi Adrienn ebben a kötetében is jól ráérez a gyerekek gondolkodására, látásmódjára, hiszen ezeket a hétköznapi eseményeket úgy meséli el, amint azt csak egy vérbeli óvó néni tudja, aki nagyon-nagyon szereti a gyerekeket. Mi meg őt. Remélem sokat fog még mesélni. Nekünk a legelső, Leszel a barátom? -ovis mesék című kötet épp akkor került a kezünkbe, amikor az óvodai beszoktatásba fogtunk. Nem mondom, hogy ettől egy csapásra minden megoldódott, de nagyon szerethetőek voltak azok a történetek is. Ez a könyv is tele van örömmel, könnyed vidámsággal, nemcsak felolvasni volt jó, de kicsit nosztalgiázni is. Ezt még fokozni is lehetett, amikor a szegedi Dugonics tér is szóba került (az írónő szülővárosa), én pedig gyorsan megmutattam a fiúknak hova jártam egyetemre, megnéztük a szökőkutat, az egyetemi könyvtárat, a Széchenyi teret, a Centrumot, sőt még a Lugas utcát is! P pedig azonnal műsorra tűzte, hogy menjünk el fagyizni a Virág cukiba, Apa úgyis nemrég forgatott a Tiszavirágzásról. De legalább szereljünk mi is egy tandemet. Régi vágyam.

Vannak emberek, akiknek találkozniuk kellett. Így van ez a könyvet illusztráló Mészely Ilka és Vadadi Adrienn esetében is. Mészely Ilka csodálatosan kedves mégis vagány rajzai tökéletesen kiegészítik a történetet. A rajzok élénk színei, a kedves és barátságos figurák a könyv életvidámságtól zsizsgő hangulatát pompásan visszatükrözik, akárcsak a kócos és kicsit huncut Misit, a pirospozsgás gyereksereget, a jófej Elek bácsit.

Annyira megkapó volt a történet, hogy mi is csináltunk magunknak egy saját bánatfalót. Elvégre egy valamirevaló háztartás nem lehet meg egy ilyen hasznos kiegészítő nélkül. A képeken látszik bánatfalónk bánatra éhesen és akció közben is.

Összességében: minden háztartásba Alma utca 22-t! Minden kisgyereknek járjon egy ilyen pedagógus! Amíg ráakadnak egymásra, addig kerüljön táskába, a könyvespolcra, éjjeli szekrényre.