Therese Anne Fowler: Rendes környék

Forrás: kulturpara.hu

Elegáns, új ház egy egyszerű, régi környéken. Egy lány a medencénél, aki egyedül szeretne lenni. Itt kezdjük a történetünket, pár perccel azelőtt, hogy bekövetkezne az a kis esemény, amely aztán mindent megváltoztat.

Az ​észak-karolinai Oak Knoll zöldellő, kertvárosi kerülete. Itt lakik Valerie Alston-Holt, az egyetem ökológiatanára, a környék elismert lakója, a könyvklub fontos tagja.

Valerie élete, bár megözvegyült, mégis egészen gondtalanul telik tehetséges, főiskolára készülő, zenész fiával, Xavierrel egészen addig, amíg a szomszédjukba nem költözik a légkondicionálókból meggazdagodott vállalkozó, Brad Whitman feleségével és nevelt lányával, Juniperrel.

Brad a ház építésével járó munkákkal ugyanis a szomszédja udvarán álló, évszázados tölgyfát is veszélybe sodorta, Valerie viszont lelkes környezetvédőként védelmezi azt. Az ellentét később kibékíthetetlen vitává alakul, majd jogi útra terelődik, és a feszült viszonyt csak tovább nehezíti a két kamasz gyerek virágzó romantikája. A telket elválasztó határvonal észrevétlenül is sokkal mélyebb, a mai napig jelen lévő társadalmi egyenlőtlenségeket érintő törésvonallá válik. A két család pedig elkerülhetetlenül sodródik a tragédia felé.

Mit jelent valójában a jó szomszédság? Hogyan éljünk egymás mellett, ha nem értünk egyet valamiben? Hol húzódnak a valódi kerítéseken túlmutató erkölcsi határok? És meddig tartozunk felelősséggel a másik emberért? A Rendes környék egy egészen mindennapi élethelyzet során tesz fel olyan húsba vágó kérdéseket, amelyek bármikor érinthetnek minket, amint egy darabka földet elkerítünk. A Z – Zelda Fitzgerald regénye sikeres szerzőjének új könyve szívszorító család- és szerelmi történet, ugyanakkor provokatív társadalmi látlelet is.

A kötet, ahogy azt a címe és a borító is jellemzi, a jó szomszédságról szól. Illetve nem, semmi jó nincs abban. Problémák vannak, emberek, akik teljesen különbözőek, mégis egymás közelében élnek. A szomszédságot, ahogy a családtagokat sem, nem válogathatja meg az ember. Persze, az ember társas lény - de az, ahogyan ma élünk a városokban, több tucatnyian összezsúfolva akkora helyekre, amelyeket hagyományosan egy családnak szántak korábban, az nem egészséges, sem mentálisan, sem semmilyen formában. A jó szomszédság nagy áldás, tartja a mondás, és tényleg így van. Felénk - Budapest-közeli község - szerencsére viszonylag jó a szomszédság. Persze vannak kisebb nagyobb súrlódások, de akkor is, az emberek többsége nem idegesíti szánt szándékkal a többieket, sokan, köztük mi is, évtizedek óta élnek ugyanitt, ismerik egymást és a környéket. Volt szerencsénk az évek során nem annyira jó közvetlen szomszédhoz is. Az ember, amikor új helyet, új házat keres, a legkevésbé tudja megismerni a környéket - az hónapok alatt, miközben ott él, akkor mutatja meg a valódi arcát.

Ezért nem olyan egyszerű válogatni, és ha már megvettünk egy ingatlant, ami a miénk, nehogymár a szomszéd miatt kelljen elköltözni - amely ingatlan szintén az övé... ugye... így alakulnak ki a háborúk, és hamar eljuthatunk a pereskedésig is. Így él egymás mellett - egy rendes környéken, jelentsen ez bármit is - a kötet két főszereplő családja is. Valerie egyedül neveli a fiát, aki 18 éves, és tehetséges zenész. A nő ökológiaprofesszor és könyvklubja is van. Valerie imádja a fákat, rengeteget tud róluk, a munkája a szenvedélye is, és van egy többszáz éves tölgyfa is az udvarán. Brad Whitman nem törődik ilyen hitványságokkal, mint növények: ő valódi újgazdag, aki légkondicionálók eladásából gazdagodott meg. Ő költözik a szomszédos házba, amelyet át kell alakítani - de útban van a fa... itt kezdődik kettejük konfliktusa, amely akár nevetséges is lehetne egy külső szemlélő számára, de gondoljunk bele: milyen "apróságok" vannak, amelyek egyszerűen az őrületbe kergetnek bennünket? Volt már rá példa, hogy megmakacsoltuk magunkat, és csakazértis vagy csakazértsem? Na ugye.

Itt azonban nem ennyire egyszerű a helyzet: Whitmannek van egy tizenhét éves nevelt lánya, Juniper, aki egyre közelebb kerül Xavierhez, a szomszéd fiúhoz, miközben a szüleik között valóságos háború robban ki. Modern kori Rómeó és Júlia? Talán igen. De sokkal többről, sokkal mélyebb dolgokról szól. Rólunk, emberekről, a társadalmunkról, az egymáshoz való hozzáállásról, a rasszismusról, a természetről, a törtetésről, az előítéletekről. Sokkal bonyolultabb és összetettebb történet, mint a Rómeó és Júlia, sokkal inkább szól rólunk, sokkal inkább szól nekünk, a 20-21. század emberének. A kötet egyik központi témája látszólag a szerelem - méghozzá a fiatal, az első, a mindent felemésztő szerelem - de igazából ennél sokkal mélyebb a történet. Nem csak erről az erős, egész életeket megváltoztató érzelemről szól, hanem leginkább az emberi társadalomról, a "rendes környékek" belső feszültségeiről, ami ott van mindenhol. De leginkább ott, mélyen eltemetve feszít szét mindent, ahol kétségbeesetten próbáljuk a szépet mutatni. Mert ez egy rendes környék.

De miről is szól valójában ez a konfliktus, ami az addig békés Oak Knoll környékét szétszakítja? Tényleg "csak" egy fa miatt robbant ki? Vagy a két fiatal szerelme miatt? Hamar rájövünk, hogy nem, a katalizátor egy sokkal mélyebb társadalmi probléma, amit mindezek csak erősítettek.

Provokatív, mélyenszántó, fiatalos stílusú és nagyon furcsa narrációjú könyv ez, a mesélő ugyanis nem egy specifikus személy, nem egyetlen narrátor, nem E/1 és nem E/3. A mesélők itt mi magunk vagyunk, ez a mi történetünk, amit mi mesélünk el egymásnak. Az emberek története, a tiéd és az enyém, az övé és mindenki másé, hiszen mi írtuk: mi tettük a társadalmat olyanná, amilyen; és mi vagyunk azok is, akik változtatni tudnak rajta. Elsőként a borító fogott meg, ami mutatós és nagyon jól eltalált, ahogy a kandeláber feje épp csak egy picit oldalra billen, megborítva ezzel ennek a tökéletes és rendes környéknek a renoméját, elcsúfítva a kilátást. Itt nincs happy end, hihetetlen ütős, erős végkifejlet felé haladunk a regény rögös útjain. Mennyi bosszúságtól, sőt, fájdalomtól kímélhetnénk meg magunkat és egymást, ha hagynánk élni egymást! Ha nem akarnánk feltétlenül beleszólni a másik életébe, ha nem kötnének gúzsba a társadalmi konvenciók és előítéletek, és nem hibáztatnánk egymást olyan dolgok miatt, amiről abszolút nem is tehet. Mindig bele akarunk szólni más életébe, más dolgába - kivéve akkor, amikor tényleg bele kéne. Amikor bánt másokat. Főleg ha a saját családját - az az ő dolga.

2021 egyik legjobb könyve ez számomra, és meggyőződésem, hogy hallunk még a történetről - egy valódi gyöngyszem a kortárs irodalom területén.

A szerző, Therese Anne Fowler 1967-ben született, ezt a regénye eredetileg tavaly jelent meg. Az Európa Kiadó gondozásában korábban a Z - Zelda Fitzgerald regénye c. kötet jelent meg, és bár az eléggé más, mint a Rendes környék, muszáj leszek beszerezni azt is. A Rendes környék fordítója Schultz Judit, aki nagyon jól adta át a fiatalos és rendkívül szokatlan narrációjú kötetet, a borító után rögtön az első bekezdés volt az, ami leginkább megfogott.