Forrás: olvasoterem.com
Kétségbeesett levél egy elképzelt örökbefogadó szülőpárnak egy kislánytól, kordokumentum, és egy kegyetlenül nehéz sors lenyomata az Üvegkert. A száraz tényeket naplószerűen vázoló regény olvasása közben sokszor “fohászkodtam”: bárcsak az írói képzelet szüleménye lenne ez a történet, holott nyilvánvaló, hogy a kommunizmus sötét éveiben mindez megtörténhetett, és meg is történt. A kis Lasztocska egy árvaház zord világából kerül nevelőanyjához, Tamara Pavlovnához, de nem azért, hogy örömteli és gondtalan gyermekkora legyen, hanem hogy segítse őt munkájában, szenvedélyében, az üveggyűjtésben. A nyolcéves kislány felnőtteket is túlszárnyaló (lelki)ereje, munkabírása büntetendő gyermekmunkának minősülne ma, a nyolcvanas években azonban senkit sem zavart, hogy az intézet igazgatójától pénzzel megvásárolt gyermek “besegít” nevelőjének a mindennapi előteremtésébe.
A Kisinyovban játszódó történet betekintést enged a városnegyed lakóinak, Lasztocska barátainak életébe is: a főként lelki értelemben vett elhanyagoltság, a rossz szociális körülmények, az alkoholmámor, a gyermekek magányossága úgy szövi át a történetet, mint egy finom pókfonál, amelyből szabadulni lehetetlen. A szívbe markolóan őszinte – levélnek nevezett, de ugyanakkor naplószerű – írás kiválóan érzékelteti, hogy a mostoha körülményeknek, bár mély nyomokat hagytak a főhős személyiségében, nem sikerült megtörniük teljesen. Lasztocska orvos lesz – ahogy azt a nevelőanyja elképzelte –, bár ezt csak néhány elejtett mondatból tudjuk meg, akárcsak a sérülten született gyermek és a rosszul sikerült házasság tényét; a történetmesélést néhol megszakítja a jelen, a felnőtt Lasztocska gyermekkorban gyökerező vívódásai, a sérült gyermeket nevelő anya ezernyi nehézsége.
Az Üvegkertet olvasva felidéződik bennem néhány kommunizmus-ízű gyermekkori emlék, de ezek korántsem olyan fájdalmasak, mint amelyek arcul csapnak a könyv lapjai által. A szexuális erőszak, az illegális abortusz, a diáklányok megalázása olyan kiszolgáltatottá tették Lasztocskát és barátnőit, hogy ennél már csak a csernobili atomrobbanással kapcsolatos teljes információhiány és a kétnyelvű környezet nehezen működő világa lehetett rosszabb.
A moldáv írónő három nyelvre lefordított, az Európai Unió irodalmi díját kiérdemlő műve fejlődésregény: a nyolcéves kislány a keserű tapasztalatok, nehéz élethelyzetek ellenére – és szorgalmának, kitartásának köszönhetően – hivatásában sikeres emberré válik, de múltjának üvegdarabjai a szívében maradnak. Gyermekkorának üvegkertje – a mennyezetig egymásra rakott, életre kelt üvegek színpompája – bár néhány pillanatra elfeledteti a valóságot, mindig ott marad benne, egy sötét korszak ártatlan áldozatában.
Az Üvegkert a kommunizmus legriasztóbb arca, ahol a nők kiszolgáltatottsága a mai európai viszonyok között szinte elképzelhetetlen. Pedig itt van, alig négy évtizednyi távolságban a maga feldolgozatlan, égető kérdéseivel, tovább hurcoljuk magunkkal egyéni és közösségi traumaként, sérelmekként, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni.
Dr. Bartolómeó Cuttle nyom nélkül eltűnik a Természettudományi Múzeum alagsorának bezárt szobájából. A nyomozás zsákutcába fut, az immáron elárvult Darkus beköltözik apai nagybátyja, Max bácsi házába. Darkus életébe három új barát is belép, kettő az iskolából kerül ki, a hamadik meg a fura szomszéd gatyájából mászik elő hat lábon.
9 éves kortól ajánlott