Szijj Ferenc: Növényolimpia

Szijj Ferenc regényének olvasása sok figyelmet követel, akár fárasztónak is nevezhető, ugyanakkor szórakoztató, mint egy keresztrejtvény. Olvastán az volt az érzésem, mintha rendkívüli ködben autót vezetnék nagyon színes tájon, ahol sok az útelágazás. Csak kapkodom a fejem, forognak a gondolatok, nem tudom, milyen autóban ülök, kikkel, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy én vezetek-e.

Abszurd regény, Déry Tibor G. A. úr X-ben című művére emlékeztet. Majdnem teljesen a főhős belső monológján keresztül látunk egy álomszerű, a közelmúlt és a jelen határán elhelyezkedő világot. Hosszú mondatfüzérek sorakoznak, mintha egyetlen lélegzetvétellel kívánná elmondani a főhős, milyen a világ, mit érez, milyen élni. Mindeközben nem tudjuk, ki is ő. A helyszínek ugyan követik egymást, mégis mintha körbeforognánk.

A cselekmény egyszerű. A főhősnek, aki állandó pénzhiányban és rettegésben él, egy bevásárlószatyorban tárolt csonthalmaz újratemetését kellene elintéznie. Azzal nyugtatja magát, hogy bizonyos kormányfőtanácsostól, forradalmian nagy turisztikai ötleteiért cserébe, jelentős pénzösszeget fog kapni, és ez lassan rögeszméjévé válik. Egyéb pénz- és nőügyekben is nyakig benne van.

Ami a címadást illeti, nem is tudom... A szereplők versenyeznek-e, melyik él leginkább „növényi életet”, vagyis vegetál, az alkoholizálás vezetett-e ehhez az életmódhoz, vagy pedig a „csak úgy elvagyunk” vezetett az iváshoz? Mindenesetre, a monológokban tragikomédiába illő módon villannak fel korunk és az emberiség problémái.

Sándor Attila könyvtáros ajánlója

(Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017)