Stefanie Höfler: Velem nem lehet járni

Forrás: hintafa.blog.hu

Újra vékony jégre tévedtek a Tilos az Á kiadó Vészkijárat-sorozat legújabb könyveinek főszereplői. Velem nem lehet járni, Stefannie Höfler könyve.

A Vészkijárat bevallottan rázós tematikái között érintett már sokféle fájó pontot, ezúttal a túlsúly került sorra. És ha kilók, akkor nyilván kézen fogva jön vele az iskolai zaklatás, hiszen Niko minden irányból kilóg a sorból, ez pedig ilyen zsenge korban nehezen tolerálható a csoportdinamikát alakító vezéralak számára.

Az osztálykiránduláson mégis úgy alakulnak a dolgok, hogy az addig passzív, megfigyelőként jelen lévő Nikolaus -maga sem tudja, hogy honnan veszi a bátorságot- szembeszáll Marko-val , annak túlzásba vitt nyomulása miatt. Ez teremt alkalmat, hogy az osztály szépe és az éppen csak megtűrt között barátság szövődjön. Mindenki, de legfőképpen az érintettek számára hihetetlen fordulat. Eddig elég klisésen hangzik, ugye? De mindvégig mégis olyan hangulata van a regénynek, hogy ez talán csak utólag jut eszünkbe. Az alaphangulatot elsősorban a főszereplő Niko teremti meg azzal, ahogy saját kövérségéről gondolkodik. Nem a fogyást helyezi középpontba, ahogy Höfler sem erre halad (elismerve, hogy kövérnek lenni egy csomó kellemetlenséggel jár), pusztán annyit akar elérni, hogy ez az állapot -legyen átmeneti, vagy hosszan tartó- elfogadható tényként kezeljük.

Érinti a felnőtté válás nehézkes, fájdalmas, felkavaró folyamatát. Sera esetében egyértelmű: a gyereklány, aki volt lassan testileg is megszűnik. Új szabályokat és élményeket kell tanulnia. Önálló döntései nyomán kifelé tapogatózik a családja védelméből. Niko pedig szülők híján, önmagát próbálja felvértezni a megfelelő védelemmel. Eleinte úgy tűnik, hogy a kipárnázottsága lesz ez, ám Sera-nak köszönhetően kipróbál egy egészen új megközelítést. Egy stoppolás során a főhősök is esélyt kapnak arra, hogy kitekintsenek az osztály mikrokozmoszából az életbe. De ami fontos, az úgyis bennük és köztük zajlik. Szinte már műfaji követelmény, hogy a felnőttek a többnyire inkompetens bámészkodók szerepét kapják -főleg a tanerők-, most is csak két-három olyan apa, nagymama, jóbarát van a kamaszok körül, a sejtés szintjén mozognak. Nem tűnik jó aránynak, de legalább valami.

Lehetne ez akár egy nagyon súlyos regény is, nehezen feloldható, mélyre menő traumákkal. (Nem mintha ne jutott volna Nikolaus-nak mindkettőből, hiszen a testalkata nem a véletlen műve.) Vagy a címet olvasva egy hatalmas adag fájdalmat is bele tudunk érezni a fiú helyzetébe, de itt inkább egy elfogadott tényként áll a mondat. Höfler a maga részéről gördülékenységet vitt bele, amennyit csak az adott keretek meg tudtak tartani. A legmarkánsabb érzés a nyugalom a kiegyensúlyozottság és a humor volt. Kicsit fura kombináció ehhez a témához, de a lényeg (nem a kövérség eltüntetése, hanem az elfogadás) szempontjából pont erre volt szükség. Nem karikírozta ki a főszereplő túlsúlyát, hagyta, hogy Niko csináljon időnként egy egy keserédes szóviccet helyzetéből. Talán ez a meglepő kiegyensúlyozottság és a figyelésre alkalmas emberek bölcs meglátásai tették lehetővé Sera-nak, hogy olyan természetességgel lépjen bele ebbe a barátságba. Nem céltalan, a kövérséget elpíszískedő történet lett Höfler első, magyarul megjelent regényéből. Persze felveti a szokásos kérdéseket, ki merünk-e lépni ki a csoportnyomásra generált preferenciáink mögül és tudjuk-e vállalni saját véleményünket? A túlsúly, vagyis a fizikai megjelenés megváltoztatása minden esetben elég a problémák megoldásához?

A szerző szándékosan nem oldja meg Niko és Sera problémáit, csak hagyja, hogy éljenek, lélegezzenek és döntsenek. Nagyon élveztem kreatív nyelvhasználatát, egy-két helyzetleírása, fordulata frissítően hatottak (a fordítás Győri Hanna stílusos munkája) ahogy Niko feltalálós-álmodozásai is. Nem kapunk (szerencsére) kész választ, de ott van az a fénysugár, ami után érdemes elindulni.