Mikó Csaba: Tükörváros titka

Forrás: ekultura.hu

Mikó Csaba drámaíró Árpa Attila ötlete nyomán vette papírra az animációs filmnek készülő történetet, ám a kivitelezése körüli problémák azt eredményezték, hogy a mozivászon helyett papíron, könyv formájában ismerkedhetünk meg a történettel. Legalábbis egyelőre. Úgy tudom ugyanis, hogy Árpa Attila nem mondott le végleg a megfilmesítés lehetőségéről.

A tizenkét éves Marcó húgával és apjával egy kis tóparti házban éldegél. Legkedvesebb időtöltése – a ház körüli munkák helyett – az álmodozás, hogy beáll Daledon király testőrségébe, akit Tükörváros vezetőjének hisz. Mivel apja a legkevésbé sem nézi ezt jó szemmel, Marcó arra készül, hogy elhagyja családját.

Amikor apja a szokásos havi bevásároló útjára indul, a fiú elérkezettnek látja az időt, hogy elszökjön hazulról, és a király színe elé járuljon. Persze arról semmit nem tud, hogy Daledon már rég halott, és azóta Lunarda rémuralmát nyögi a város.

Terve azonban még a legelején nem várt fordulatot vesz. Apja madara – egy sólyom – váratlanul visszatér a tóparti házhoz – egyedül. Az állat furcsa viselkedéséből a két gyerek arra a következtetésre jut, hogy apjuk bajba jutott, így a sólyom röptét követve elindulnak Tükörváros felé.

Mikó Csaba munkája klasszikus mese, kicsit modernizált kivitelezéssel. A gonoszok – élükön Lunardával – nagyon is gonoszok és kegyetlenek. Ármány, cselszövés, árulás, megtévesztés a kedvelt „fegyverük”, de persze végső esetre ott van a Fekete Báró és katonái, akik a nyers, mindent elsöprő erőt képviselik.

Ahogy az egy rendes mesében szokás, a gonoszok részéről Lunarda talpnyalói leginkább az úrnőtől félnek, de természetesen egymástól is tartanak. Egyedül talán a Báró kivétel, aki bárkit szívesen lekaszabol, ha az útját állja. Ezen túlmenően a Lunardát körülvevő légkör is meglehetősen nyomasztó, sugárzik belőle a reménytelenség, a kétségbeesés. Folyamatosan az az érzésünk, hogy Marcónak semmi esélye, menthetetlenül el fog bukni az ellene folytatott harcban.

Ezzel szemben a jók csapata természetesen a tökéletes ellenpont. Mindig remény ébresztenek bennünk és önmagukban is, legyen bármilyen nehéz is ez az adott szituációban. Cselekedeteikről olvasva meg tudjuk győzni magunkat, hogy mégiscsak jóra fog fordulni Tükörváros sorsa, a gonosz elbukik és megbűnhődik.

Ami a modernizálást illeti, ez a mese alapvetően cselekmény- és párbeszédközpontú, ezért a leíró részek néhol elnagyoltak, vázlatosak vagy éppen teljesen hiányoznak. Persze ez nem baj, de némely esetben zavaró, hogy elsőre nem tudjuk, ki kivel van, vagy felbukkan egy helyszínen valami, amiről nem is képzeltük el eddig, hogy ott van. Az biztos, hogy saját fantáziánknak egészségesen meg kell erőltetnie magát ilyenkor.

Egy másik nem igazán szokványos megoldás a különböző technikai eszközök alkalmazása. Nem kell semmi extrémre gondolni, amit nagyjából egy középkori mérnök meg tudott valósítani, az itt is szerepel, csak éppen hatványozottabban. Az meg, hogy Marcó a maga tizenkét évével otthonosan mozog ezen a téren…

Összességében azt mondhatjuk, hogy egy jól eltalált könyvvel állunk szemben, ami egy-két kisebb döccenőt eltekintve remek kis mese. Talán rémítőleg hathat vaskos mérete (több mint ötszáz oldal), azonban a szöveg olvasatja magát, jól érthető, így szinte végig lehet „száguldani” rajta akár pár nap alatt is.