Forrás: konyvesmagazin.hu
A regény kényelmetlen, klausztrofóbiás viszonyokkal van tele, ami alól az anya-gyerek kapcsolatok sem kivételek, annak ellenére, hogy – a közvélekedés szerint – éppen ezeknek a viszonyoknak kellene a biztonság és a feltétlen szeretet fundamentumainak lennie. Svisdal mintha azt sugallaná, hogy valaki, pusztán attól, hogy anya lesz, nem válik varázsütésre jó emberré. Ez egyébként visszatérő meglátása a szövegnek, mely egy társadalmi tabut is ledönt, és felhívja a figyelmet arra, hogy az anyák között is vannak nemtörődöm, agresszív, kontrollmániás vagy szeretni képtelen emberek, így léteznek rossz anyák is. A regény egyik érzelmi csúcspontja az a rész, amikor a szálló szomszédságában élő óvodás-kisiskolás korú kisfiú magában elképzeli anyja halálát:
„Aztán elsírom magam. Egyszer agyonverem az anyám. Egyszer majd péppé verem és ő nem fog visszaütni. (…) A nyakát ütöm, meg a kezét. És azt ordítom: Nem sírtam, hallod? Most sem sírok, te átkozott pokolfajzat! Hallod ezt? (…) Addig verem, amíg meg nem mozdul többé, és elhajítom a botomat. Aztán elfutok.”
A hosszú bekezdés a gyermeki fantázia túlzásaival mutatja be a toxikus kapcsolat elszenvedőjének érzéseit, és rántja le az anyaságot néhány mondatban a kultúránkban neki rendelt piedesztálról.
Dr. Bartolómeó Cuttle nyom nélkül eltűnik a Természettudományi Múzeum alagsorának bezárt szobájából. A nyomozás zsákutcába fut, az immáron elárvult Darkus beköltözik apai nagybátyja, Max bácsi házába. Darkus életébe három új barát is belép, kettő az iskolából kerül ki, a hamadik meg a fura szomszéd gatyájából mászik elő hat lábon.
9 éves kortól ajánlott