Rodaan Al Galidi: Az autista és a postagalamb

Forrás: konyvutca.blogspot.com

Nagyon jó döntés volt, mert ez a mindössze 160 oldalas olvasmány annyira belopta magát a szívembe, hogy nagyon sajnáltam, amikor véget ért, hogy csak ennyi volt. Bár meglehet, hogy az ütősségét a rövidsége és a szerző stílusa adja, és ezért így volt jó, ahogy volt.

Rodaan Al Galidi iraki származású író, aki építőmérnöki végzettséget szerzett, de tanulmányai befejeztével elmenekült az országból, majd hat év kóborlás után, 1998-ban Hollandiában kért menedéket, ám elutasítottak a kérelmét. Ekkor úgy döntött, hogy csakazértis megtanul hollandul, ennek pedig a leghatékonyabb eszközt, az irodalmat, az írást választotta. Ez a könyve 2011-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi díját.

A történet főszereplője az autista Geert, akinek nagyon különös fogantatása és még különösebb édesanyja megalapozta ugyancsak különös életét. Ami mindezek nélkül is nagyon különleges lett volna, ugyanis Geertet egyedül nevelte fel az édesanyja, lakóhelyük az édesanya munkahelye, az adománybolt, ami Geertnek maga a mennyország.

A sok kacat jelenti számára a biztonságot, mindent összekapcsol mindennel, a régi lomoknak új életet ad azzal, hogy foglalkozik velük és alkot belőlük valamit. Egy régi lemezjátszót egy elektrokardiográffal kötött össze és a zenét hallgatván az EKG kirajzolta az ütemesen dobogó zene mintázatát. Vagy egy gumiabroncsnyomásmérőt egy robogó sebességmérőjével és még sok mással, és máris lett egy otthonosság-fokmérője. Egészen addig kötötte össze a dolgokat, míg meg nem találta a törött hegedűt.

Aminek egy Stradivarius címke volt a belsejében. Egy régi kanapé segítségével újjávarázsolta. A hegedűvel egy szatyorban talált kazetták hallgatásával megváltozott az élete. Eztán már csak hegedűket készített. Különleges hegedűket. Nem is tudta, hogy mennyire különlegesek.

Jön még Sinatra, a malac, lányok, Geert és az önállóság, és kanapék, kanapék, hegedűk és megint kanapék. Aztán a postagalamb. Itt változott meg igazán minden, a fiú előtt mintha kinyílt volna a világ, megmosolyogtató, groteszk kalandok következtek, melyeknek szereplői voltak, mind a kanapék, mind a hegedűk és természetesen a postagalamb.

Geert egy olyan autista, aki mindent szó szerint vesz, nem mindig érti a körülötte lévő, mások számára nyilvánvaló dolgokat, egy külön világban él, de a hegedűk és főként a postagalamb mintha egy híd lenne az emberekhez, még akkor is, ha Geert nem mindig tudja, hogyan kell átkelni a hídon.

Szépen, egyszerűen megírt történet, kicsit talán hirtelen lett vége, de az meg nagyon illett Geerthez, aki nem gondolja túl sem az életét, sem az összes többi dolgot, lényeg, hogy lehetőleg ne változzon semmi és ne érjék nagy meglepetések.

Ha szeretitek a kissé abszurd, groteszk és kiszámíthatatlan történeteket, akkor ajánlom ezt az üdítően szokatlan és nagyon eredeti történetet. Én imádtam. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nekem végig Fredrik Backman Oveja járt az eszemben, pedig sem a cselekményben, sem a főhősben nincs hasonlóság, és mégis...)

Bea