Rakovszky Zsuzsa: Az idők jelei

Forrás: ekultura.hu

Rakovszky Zsuzsa új kötetében gyakorlatilag megvan minden, ami miatt az igazi régivágású történelmi regényeket szeretni lehet (a veretes nyelven előadott, és plasztikusan ábrázolt történet, a gondosan és hihetően felépített alakok, illetve a mélyenszántó gondolatiság).

Az új mű egy igazi régivágású, hamisítatlan történelmi regény, amely kizárólag a klasszikus regényírás elvei mentén épül fel, és mint ilyen, születhetett volna akár fél évszázaddal korábban is. Az idők jelei azért is működhet ilyen jól, ennyire zökkenőmentesen, mert Rakovszky Zsuzsa Liza - a többi szereplő szerint néma szolgálólány - személyében megtalálta az ideális elbeszélőt, aki mindig kellően közel van az eseményekhez ahhoz, hogy mindent lásson és hitelesen beszámolhasson róla, de alacsony származása, idővel elmúló testi fogyatékossága és szelíd természete miatt sosincs esélye befolyásolni azokat. Az idők jelei az ő majd’ fél évszázaddal későbbi visszaemlékezése az 1530-as évek egyik legbrutálisabb és mai ésszel szinte felfoghatatlan időszakából.

Mint a fenti évszámból is látható, már jócskán a reformáció idején járunk, amikor a katolikus egyház züllöttségét és teljhatalmát megelégelő, magukat néha egyenesen prófétának valló emberek igyekeztek megtalálni Isten igaz útját, és közben lehetőleg eltiporni a többieket. A hányatott sorsú Liza pedig balszerencséjére éppen abba a Münster városába kerül, ahol az újonnan alakult irányzatok közül a legradikálisabb, az anabaptista vallás egyik „prófétája”, Jan Bockelsen, alias Leideni János kerül hatalomra.

A szerző Liza némileg régies, ám korántsem archaizáló hangon előadott történetében remekül ragadja meg mind a gonosz, mind a tömegpszichozis működésének folyamatát a gondosan megfestett, korhű háttér előtt. Először az olvasó is úgy vélheti, igen, ebben a városban komoly változások szükségesek, és egyetértünk az önrendelkezés mellett kardoskodó, zömükben már az új irányzatokhoz húzó münsteriekkel abban, hogy ne a püspök mondja meg, mit tehetnek és mit nem. Aztán Jan megjelenésével szép lassan kezd fordulni a kocka, és előbb elűzik a püspökhöz hű elemeket, majd a katolikusokat és az anabaptistákkal egyet nem értőket, aztán ahogy kezd kiépülni az elképzelt és mohón vágyott „Új Jeruzsálem”, amely a felszínen persze az egyenlőséget hirdeti, egyre inkább meglepődünk azon, hogy milyen apró lépések vezethetnek el rövidesen egy olyan földi Pokolba, amelyet még maga Dante sem tudott volna elképzelni.

Egészen hihetetlen, hogy bár szinte minden egyes itteni ember jót akar eredetileg, de elég egy nagy adag vakhit, egy kellően karizmatikus és manipulatív vezető, meg a jó öreg önfelmentés (Jan nem lehet gonosz, mert ha ő az, és én mindvégig őt követtem, akkor én is az vagyok) ahhoz, hogy a nemrég még olyannyira szeretett „próféta” királlyá koronázza magát, és véres kézzel egy olyan terror(város)államot hozzon létre, melyhez képest a püspök kínzókamrája is felüdülés lehet.

Rakovszky Zsuzsa új kötetében gyakorlatilag megvan minden, ami miatt az igazi régivágású történelmi regényeket szeretni lehet (a veretes nyelven előadott, és plasztikusan ábrázolt történet, a gondosan és hihetően felépített alakok, illetve a mélyenszántó gondolatiság), így azt hiszem, aki ilyesmire vágyik, semmiképp sem fog csalódni Az idők jeleiben. Ez az új mű mindenképpen méltó a korábbiakhoz.