Per Olov Enquist: Példázatok könyve

Forrás: www.ekultura.hu

Kevés olyan szerző van, akit ha bejelentenének, mint az aktuális év irodalmi Nobel-díjasát, akkor csak biccenteni tudnék bármiféle kérdés, hátsó gondolat vagy értetlenség nélkül, de Per Olov Enquist kétségkívül közéjük tartozik. Hisz a svéd szerző többek között megírta minden idők egyik legjobb önéletrajzát (Egy másik élet), az egyik legjobb történelmi regényt (Az udvari orvos látogatása) és az egyik legtöbbet játszott kortárs drámát (A tribádok éjszakája) is. Így nem kérdés, hogy ez a sokoldalú alkotó méltó lenne a világ legjelentősebb és legtöbb embert érdeklő irodalmi díjára, amit azonban hajlott kora miatt szinte biztosan nem fog megkapni. Szerencsére azért elég jól el vagyunk látva Enquist fordításokkal (eddig 13 könyve látott idehaza napvilágot), és most is viszonylag gyorsan a polcokra kerülhetett a Példázatok könyve, az Egy másik élet „javított kiadása”.

Hogy mitől is „javított”? Attól, hogy egy, jobban mondva két olyan információ szerepel benne, amiről eddig fogalma sem volt az olvasóközönségnek (az egyikről még magának a szerzőnek sem), és amelyek fényében jelentősen átértékelődik nem csak a híres önéletrajzi kötet, de a szerző egész életműve is. És hogy mi ez a két információ? Egy majd’ hetven és egy bő nyolcvan éves titok. Az egyik a 15 éves kamaszfiú első szexuális együttléte egy 51 éves nővel, amiről soha, senkinek nem mesélt, a másik pedig az apja híres-nevezetes, a családi fáma szerint elégetett verseinek gyűjteménye, amit azonban egy nap teljesen váratlanul megkap postán.

„Mire jó egy Isten, ha az ember nem gömbölyödhet bele a karjába, nem helyezkedhet el benne kényelmesen, és nem alhat el, és nem halhat meg benne?”

A legtöbb szerző minden bizonnyal jóval olvasmányosabban, rejtélyesebben, kalandosabban tálalná fel ezt a témát, csámcsogna a szaftos részleteken, vagy még tovább ködösítene, de Enquist nem. Őt elsősorban az érdekli, hogy képes-e szerelmes regényt írni, vagyis egyáltalán képes-e megragadni azt, hogy mi a szerelem.

„A szerelmet nem lehet megérteni soha. De kik volnánk, ha meg se próbálnánk?”

A több évtizedes alkoholizmuson, két szívműtéten és több gyomorvérzésen áteső kortárs klasszikus a halál folyójának partján ácsorogva (ez a kép sok másikhoz hasonlóan rendszeresen visszatér a regényben) ezáltal arra keresi a választ, hogy mi az élet, mi a létezés értelme. A vallásban sokszor megingott, és elvetette, az értelem nem igazán működik. Akkor a szerelem lenne az? Ez adna értelmet annak a nyolc évtizednek, amit maga mögött tud? Vagy ha ez sem, akkor volt neki egyáltalán?

„Nem fél a haláltól. De az odáig vezető út egyre jobban rémiszti.” – vallja önmagáról a most 84 éves szerző.

A Példázatok könyvében a svéd szerző, ahogy a cím is mutatja, visszanyúl a példázatokhoz, ehhez az eltűnőben lévő bibliai műfajhoz, és egy-egy szereplőt középpontba állítva próbál valamilyen fontos dolgot elmondani életről és halálról, szerelemről és gyűlöletről, épelméjűségről és őrületről egyaránt; miközben újravonalazódik az egyik legnagyobb kortárs alkotó élete, pályarajza és első (egyetlen igazi?) szerelmének képe egyaránt.

A Példázatok könyve nem egy olyan alkotás, ami lehengerlően okos akar lenni, vagy a szélesebb olvasóközönség számára középpontba állítaná ezt a sokszor feltett és érdemben soha meg nem válaszolt kérdést, hanem egy mélyen személyes regény, amiből süt az indulat (ennyi felkiáltójellel egyetlen könyvben sem találkoztam), ami sokszor kapkodó, ami tele van kibontatlan feljegyzésekkel, de mégis szinte letehetetlen. Per Olov Enquist a szokásos egyes szám harmadik személyben beszél magáról (meg persze a világban betöltött helyéről), de olyan intenzitással és olyan emlékezetes mondatokkal, mint csak kevesen. Egy újabb könyv, amit ajánlani tudok.

Bak Róbert