Forrás: www.zakkantolvas.hu

Nem tudhatom, hogy milyen volt gyereknek lenni a 70-es években, főleg, hogy Budapestről van szó, de apukám azért mesélt róla néha, így van fogalmam arról, hogy milyen volt gyerekként felnőni egy lakótelepen, ahol főszereplőnk Kavics is él.

Kiskő-Ambrus Kavics névre hallgató főhősünk most megy harmadik osztályba így még elég fiatalka, de már neki is vannak emberi vágyai. Mint, hogy új barátokat keressen magának, mert eddig fent lakott egy hegyen, de onnan elköltözve új életet kellett kezdenie. És sajnos az új gyerekeknek nem egyszerű, mert hát barátokat kell szereznie. És hiába van 8 panelház egymás mellett a Kavics névre hallgató kissrácot nem fogadják be csak úgy a telepi gyerekek.

Kavicsra legtöbbször a Nénike nevezetű öreg hölgy vigyáz, főként akkor amikor Kavics anyukája dolgozik. Kavics apukája meteorológiával foglalkozik, így a regény kezdetén éppen Afrikában van munka miatt, így a fiú magányos, és inkább a Nénikével felesel, és elszökik, mintsem szót fogadjon. A kisfiúnak egy barátja van csak, egy kulcsmásoló férfi, akit ő Toldi Miklósnak hív, mert Kavics anyukája éppen Arany János történetét olvassa esténként a kisfiúnak és a kulcsmásoló Toldi Miklósra hasonlít. Legalábbis a fiú élénk fantáziájában biztosan.

A világ legrosszabb gyereke cím egyébként Kavicsra utal, de mint tudjuk a mesékben minden képletes és hiába viselkedik "rosszul" a kisfiú, ezek a "bűnök" nem annyira súlyosak, inkább mondhatjuk őket gyerekesnek, és kis butaságoknak. Mert hát hogy is lehetne egy 8 éves fiú annyira okos, hogy egyből tudjon mindent, hogy hogy is működnek az életben? Ambrus csak az érzéseire hallgat és néha butaságokat mond, vagy csinál, de még is nagyon szerethető minden, ami körülveszi. Kezdve azzal, hogy a kisfiú imádja az állatokat, és ha valakit megkedvel, akkor nem adja fel, és mindig kitart mellette. Kavicsnál a barátság örök dolog, és bár sokszor még nem tudja, hogy hogyan fejezze ki magát, de azért gyorsan tanul.

"Apu, két öröm az sokkal több, mint egy szomorúság nem igaz?"

A történetben egyébként nagyon dominál az apa-fia kapcsolat a barátság témák mellett. Kavics mindig várja vissza apukáját, és a regény felemelő pillanatai az apukájához köthetőek. Tetszett, hogy Kavics apukája mindig rávezette fiát a helyes útra, és jó felé terelte a fiát. Őszinteségre és bátorságra nevelte, és a fiú hallgatott is rá. Igaz, néha forrófejűn cselekedett, de később apukája tanácsára mindig jóvátette a baklövéseit. És hát milyen baklövéseket követhet el egy kisfiú? Ne gondoljatok rossz dolgokra, csak apróságokra, és ezek is inkább viccesek voltak. Kavics anyukája, akit csak Varga-Kettőnek hív a regényben.

A gyerekkor nosztalgiája

Nagy Katalin könyvét még így 40 év távlatából olvasva is egyáltalán nem zavaró. Nincs benne semmi ami elavult lenne, nem számítva a kisdobos mozgalomhoz tartozó kifejezéseket, de erre szerencsére van a könyv végén egy lábjegyzet, amiben minden le van írva. A világ legrosszabb gyerek egy olyan világba vezeti el az olvasót, ami átjár a régmúlt nosztalgikus érzése a panelházak között található szőnyegporolók, a MÉH-es papírgyűjtések, és a Ludas Matyi magazinok világa. Nekem ez 80-as évek végéből is megvan, és bár én a rendszerváltás után születettem, de nagyon sok hangulatot átadott a történet az én gyerekkoromból is.

Értékelés: 5/4.5

Tökéletesen nosztalgikus olvasmány Nagy Katalin története, és minden 7+ évesnél idősebb gyerek kedvence lehet. Én simán elolvastam volna ezt a történetet 8-9 évesen és imádtam volna, de valahogy kimaradt. Felnőttként egyáltalán nem volt rossz élmény újra átélni ezt a történetet, sőt!

A könyv tele van szerethető karakterekkel (Kavics, Toldi Miklós, Ignácék, Dóri, Márton és családja) és kedves történetekkel és persze humorral. Mert akármennyire is nem volt high-tech az akkori világ attól még nagyon sok mozgalmas dolog történt egy lakótelepi gyerek életében, és igazából ez tényleg a legjobb gyerekkor. Az, hogy egész nap együtt lógnak a gyerekek, kis csapatot alkotva, ahol van "vezető" és vannak újabb tagok, és persze ki kell víve a bekerülésért való harcot (ahogy Kavics is tette). Így a gyerekek megtanulják, hogy mi is a barátság, hogy mit jelent az, hogy valakit támogatnak a barátai, és közben sorra tanulják meg az élet későbbi próbatételeihez szükséges dolgokat.

Az, hogy nem egész nap a tabletet nyomkodják, hanem könyveket olvasnak, vagy éppen egy mezőn játszanak, kutyát idomítanak és gondoznak, vagy éppen szőnyeget porolnak segítségként a házinéninek, és a MÉH-be gyűjtik a papírt ezek mind összekovácsolják a környékbeli gyerekeket. Ráadásul együtt képesek olyan közös cselekedetekre, mint megmentenek egy kismacskát, vagy éppen összebarátkoznak a végére.

Sajnálom, hogy hamar véget ért Kavics története, és nem tudtam meg, hogy a kismacskával mi lett, vagy Mártonnal. A borító nem annyira adja át a történetet, ellenben a belső rajzolt képek nagyon jól passzoltak a történethez, minden rajta volt, amiért szeretni lehet a figurákat, és a szereplőket :) Az illusztrációk Dudás Gergő munkái, a következő LINKEN te is megnézhetitek a könyv néhány jelenetét.

Egy szó mint száz, ezt a könyvet simán odaadom majd én is a saját gyerekemnek, mert nem fogja elveszteni az értékét. Nagy Katalin humorosan, kedvesen és tanulságosan vezeti át a gyerek vagy akár felnőtt olvasóit is Kavics kalandjain, amik megállják a helyét minden korban. Olvassátok el ti is a könyvet, mert most a Manó Könyvek újra megjelenteti a klasszikus régi kedvenc gyerekkönyveket.