Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak

Forrás: www.hintafa.blog.hu

Sokan és sokféleképpen feldolgozták már a karácsony témáját, de Matt Haig könyve nem csupán egy rendhagyó eredettörténet, amely megismertet Karácsony apó számtalan nevével (családi kedvencünk a: „Nagyhasú Idegen, aki Rénszarvasokkal Társalog és Ajándékot Hoz”). Vagy azzal, hogy egy szegény favágó fia hogyan lett és maradt Karácsony apó évszázadokig. Természetesen az is roppant érdekes, hogy számtalan életveszélyes kalandon és megpróbáltatáson át Nikolas - édesapja után kutatva - eljut a koboldfalvára, miként változtatja meg a saját és koboldok életét (még több veszélyes kaland következik) és hogyan jön rá, ki ő valójában. Még arra is választ kaptam, hogy miért nem fázik a Mikulás/Télapó.

Ha röviden akarnám összefoglalni a könyvvel kapcsolatos benyomásaimat, azt mondanám, elég rápillanatani a borítóra. A visszafogottan elegáns, mégis izgalmas betűk, a glitteres hópelyhek, a fényes és matt felületek váltakozása nagy dolgok krónikájának ígérkezik. Örömmel konstatáltam, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket. Matt Haig története igazán szívből jövő írás, szellemes stílusban elmesélve. Az izgalmas eseményeket, megható gondolatok váltják. A szereplők hitelesek és nagyon szimpatikusak. Nikolas szelíd jóakarata és szakadatlan kedvessége sem erőltetett (ez ügyben sokat köszönhetünk négylábú barátainak). Mielőtt túlzottan elérzékenyülnénk hősünk szinte már földöntúli jóságától közbelépnek a rénszarvasok, akiknek minden jó tulajdonságuk mellett igen fejlett az igazság- és a humorérzékük is. Chris Hould vagány és lendületes illusztrációi nagyon sokat tesznek hozzá a történethez.

Persze könnyű lenne a téma kapcsán átcsúszni a szirupos giccsfolyamba, de Matt Haig ennél sokkal jobban ismeri mesterségét. (Lásd a borítót.) A könyv végső üzenete, a csoda, a minden felülíró jóság öröme, a remény és a hit varázsa. Amik függetlenek az összes geográfiai, társadalmi helyzettől, a vallástól és minden mástól is. Egyetlen közös bennük, hogy az emberek világából apránként ugyan, de eltűnőben vannak. Mindezekről ki tudna hitelesebben írni, mint egy olyan ember, aki megjárta a depresszió poklát (és erről könyvet írt, Miért érdemes élni? címmel). Nektek is feltűnt, hogy mostanában egyre több olyan könyv kerül a kezünkbe, amiben a reménység, a jóságban való hit vezérfonala jelenik meg a legerősebben? Tényleg folyamatosan emlékeztetnie kell magát az emberiségnek errre?? Amikor az űr legtávolabbi pontjait kutatjuk, szíveket ültetünk át naponta, van 3G, kontaktlencse és sovány tej. Elfelejtünk jónak lenni? (*Igen*) Ugyanakkor boldog vagyok, hogy vannak olyan írók, akik úgy tudnak írni ezekről a témákról, hogy az iMindenség korában is elevenünkbe találnak. Őszintén örülök, amiért átadhattam mindezen örökzöld (igaza lett Stephen Fry-nak -ld. borító) üzenetet a lenyűgöző történet keretein belül (nem lehet elégszer ismételni). Az pedig, hogy pont a várakozás időszakában történt, különös varázslatot jelentett. Köszönet érte többek között a fordító Magyari Andrea remek munkájának.

Ne felejtsétek, és sokat ismételjétek: jónak lenni mindig jobb, a csodákban hinni kell, mert „ahol csoda van, ott út is vezet hozzá”.