Mán-Várhegyi Réka: Vázlat valami máshoz

Forrás: www.kulter.hu

Négy nő, négy különböző, mégis számtalan apró ponton egyező élethelyzet. Mán-Várhegyi Réka legújabb könyvének szereplői eltérő problémákkal küzdenek, de a központi kérdés mindannyiuk életében ugyanaz: hogyan lehet koordinálni saját, illetve szűkebb környezetük életét egy erősen patriarchális társadalomban, ráadásul egy világjárvány kellős közepén. A Vázlat valami máshoz sokkal többnek bizonyul sematikus társadalmi tablónál, bepillantást ad feleségek, anyák világába, akik mind valamiféle változás után vágyakoznak.

Négy önálló címmel ellátott, számozott egységre tagolódik a kötet (Hogyan könnyíti meg az életünket az asszertív kommunikáció?, Felkészülés a katasztrófára, Néma hullám, Szempontok és adalékok). Ahogyan azt a regény címe is jelzi, a szereplők életébe csak vázlatosan, részleteiben nyerhetünk betekintést, mintha egy vlogvideó képkockái pörögnének előttünk, vagy egy napló kiragadott részleteit olvasnánk. A kihagyások a szövegtestben tipográfiailag is jelöltek, a „hiányzó” részekre minden esetben három ponttal hívja fel a figyelmet a szerző.

A szövegrészek ezen töredezettség ellenére rendkívül jól működnek koherens egészként, mi több, ez az eljárás szabadabb olvasói reflexiónak képes teret biztosítani. Ugyanakkor ráirányítja a figyelmet arra, hogy egy-egy szereplő élete nem írható le olyan egyszerűen, sokkal összetettebb karakterekkel kell számolnunk. A kihagyásos szerkezetű regény több jelentős kérdés megválaszolásában magára hagyja az olvasót. Nem lehetünk biztosak abban, hogy Magdi életébe az új kapcsolat elhozza-e a változást, hogy Ági miként osztja meg családjával várandóssága hírét, vagy hogy elkészül-e valaha Anikó regénye.

A szereplők életét egy-egy fő probléma határozza meg, de számos mellékszál is feltűnik, melyek esetében ugyancsak elmarad a megnyugtató lezárás. Felidézésük esetlegesnek tűnhet, ugyanakkor a szereplők adott élethelyzetére minden esetben bizonyos mértékű befolyással bírnak, ezáltal nyernek jelentőséget.

A fejezeteket felépítő rövid történetek és a kihagyások által képződő dinamika a regény egyik fő mozgatórugója. Bár az elvarratlan történetszálak eleinte frusztrálóan hathatnak a befogadóra, ez a fajta szerkesztésmód kiválóan reflektál arra a hétköznapi tapasztalatra, ahogyan rálátásunk nyílik mások életére: egy-egy kiragadott jelenetbe, életszituációba kapunk betekintést, éppen olyan módon, ahogyan a Vázlat valami máshoz olvasójaként megismerhetjük Magdi, Ági, Györgyi és Anikó életének részleteit.

A szövegrészek eredetileg tárcákként jelentek meg különböző lapokban, online felületeken. Mán-Várhegyi a könyv kapcsán készült interjúkban elárulta, tudatos írói döntés következménye, hogy a történetek egy nagyobb keretbe illeszkedtek már az első publikációs időszakban is. A tárcák tehát vázlatként szolgáltak a készülő, terjedelmesebb műhöz, melynek egyedisége éppen meghagyott vázlatosságában rejlik.

A Vázlat valami máshoz középpontjában álló nőket hétköznapi kérdések foglalkoztatják, mindannyiunk számára ismerős kihívásokkal találják szembe magukat. Magdi próbálja átvenni az uralmat saját érzelmei és indulatai felett, de nemcsak dühromaival, hanem az édesanyja által ráhelyezett nyomással, illetve fia esetleges traumatizálásának gondolatával is küzd. Ági pontosan olyan életet él, amelyet influenszerként nem szeretne a világhálón képviselni − akarata ellenére is túlfilterezett az élete. Férje depressziója és időről időre jelentkező mániás fázisai irányítják a család életét, így nincs lehetősége saját vágyainak követésére. Györgyi egy tehetős, sikeres politikus feleségeként a boldogtalanságban reked, egészen addig, amíg az élet fel nem villantja a kilépés lehetőségét. Anikó számára az a központi kérdés, hogy miként lehetne képes egyszerre anyaként és íróként is funkcionálni, miközben folyamatosan ott kering fejében a sötét gondolat, hogy családja egy napon elhagyhatja.

Mán-Várhegyi négy olyan karaktert helyez regényének középpontjába, akik képesek felébreszteni az olvasóban az önreflexiót. Ehhez nem feltétlenül kell dührohamokkal küzdenünk, egy tartalomgyártó mindennapjait élnünk, alapítványt vezetnünk vagy ismernünk az írói pálya kihívásait. Olyan kérdéskörök válnak reflexió tárgyává, mint a párkapcsolati hűség („Mintha nem csalnának meg mindenkit. Engem is megcsalnak, téged is megcsaltak.” [102.]), vagy az öregedés („Aki ötvenhez közeledve elfogadhatóan néz ki, arra azt szokták mondani, elfogadhatóan öregszik. Sírhatnékom támad ettől a szófordulattól.” [102.]). Összetett, belső ellentmondásokkal küzdő karakterekről beszélhetünk, mindazonáltal pontosan emiatt ismerhetünk a történeteikben önmagunkra, ismerőseinkre, a szöveggel kialakuló párbeszéd pedig képes lehet elnézőbbé tenni bennünket saját magunkkal szemben is.

A karakterek életében nincs nyugalom, kiegyensúlyozottság, mindannyiuk esetében alapvetés a feszültség. Nem zárhatják ki a környezetükben lévő emberek gondjait, ugyanakkor szembe kell nézniük önmagukkal, a folyamatos szorongással, és ebben a helyzetben kell törekedniük mentális egészségük javítására. Ezek a nők dolgoznak önmagukon, pszichológushoz, mentálhigiénés szakemberhez járnak, jógáznak vagy barátaikkal próbálják őszintén megbeszélni nehézségeiket.

Elvonulnak, időt töltenek saját magukkal, ehhez viszont szükségük van a „saját szobára”, legyen az az erkély, a gardrób vagy éppen az írói műhelyként funkcionáló spájz. Ezek a helyek az önazonosság létesítésének tereiként válnak értelmezhetővé, minden esetben kilépési, elvonulási lehetőséget biztosítanak a hétköznapi életből.

Emellett is viszonylag szűk terekben mozognak a karakterek. A szereplőkkel leggyakrabban saját otthonaikban találkozunk, a városhatárt pedig – a horvátországi történet kivételével – egyáltalán nem lépik át. Ennek kapcsán fontos megemlíteni, hogy a Vázlat valami máshoz fiktív világában is megjelenik a Covid és a karanténidőszak, így a világjárvány következményeként a karakterek esetenként a négy fal közé szorulnak. Ezáltal még nagyobb hangsúlyt kaphat a lélektaniság, amit Mán-Várhegyi regénye a befelé fordulás, az önelemzés folyamatának lenyomataként mutat fel.

A pandémia nem az egyetlen jelenidejűséget érzékeltető esemény. Megjelenik a klímaszorongás, ezzel összefüggésben pedig a túlfogyasztás okozta konzekvenciák, viszont a környezetvédelem érdekében tett tudatos egyéni lépések lehetősége is. A kötet számot vet az egészségügyi ellátás hiányosságaival, illetve az egyedülállókra vonatkozó örökbefogadási szabályok szigorításával is.

Az aktualizálhatóság révén egy jól felismerhető világ képződik meg, e közelítéssel viszont a regény fikciós mélysége elvész. Mán-Várhegyi munkásságában meghatározó a nőkről, női létről való beszéd, a nőiség, női karakterek ábrázolása minden művében kiemelt szerepet kap. Első könyvében, a Boldogtalanság az Auróra-telepen című novelláskötetben is fókuszba kerülnek a lányok, nők, nénik, akik szintén a mindennapok rejtettebb, kevéssé észlelhető kihívásait, problémáit viszik színre. A női lét, a feminista attitűd, illetve a feminista törekvések érvényesítése még erősebben tematizálódik a szerző Mágneshegy című regényében, jelen kötetben pedig a női sorsokkal, tapasztalatokkal való újabb számvetésre kerül sor. Mán-Várhegyi olyan kifinomultsággal fonja körbe történeteit a feminizmus meghatározó kérdésfeltevéseivel, hogy azok, bár reflexióra ösztönzőek maradnak, nem válnak erőltetetté, visszatetszővé, netán tolakodóvá.

Az utóbbi években nagy hangsúlyt kap a női tapasztalatok ábrázolása, ennek téttel bíró kivitelezése jelen esetben a könyv legnagyobb teljesítménye. A Vázlat valami máshoz explicit módon mutat meg olyan természetes dolgokat és jelenségeket, amikről általában nem beszélünk, vagy amiket szokásunk inkább elrejteni. Mán-Várhegyi karakterei színre viszik, hogy a nőknek szabad döntésük lehet külső megjelenésükről, nem szükséges a (látszólagos) tökéletességet hajszolniuk − előfordulhat, hogy zsíros a hajuk vagy éppen szőrös a lábuk. Továbbá a lelki egyensúlyuk is kibillenhet, küzdhetnek dühkitörésekkel, vagy érezhetik úgy, hogy a mindennapok teendői összeroppantják őket, és emiatt időlegesen elvesztik önmagukat.

Traumatikus tapasztalatként jelenik meg a szülésélmény, mely kapcsán a kórházi erőszakról, a friss édesanyákkal való méltatlan bánásmódról is szó esik. A szexuális zaklatás és az ezzel kapcsolatban felmerülő kiszolgáltatottság komolyan vétele, vagy a menstruáció természetes jelenségként való kezelése mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy „igazi” nőket mutassanak fel a szövegegységek, mindenféle korrektúra vagy filter nélkül.

Az írás mint terápiás tevékenység is összeköti a kötet szereplőit.

Megfigyelhetjük, ahogy mindannyian írnak valamit: vannak, akik listákat, jegyzeteket készítenek az őket ért traumák feldolgozását elősegítve, míg mások regényt, amelynek írása közben kiteljesedhetnek, és a fiktív világ megteremtése közben elmenekülhetnek saját valóságukból. Ez a tevékenység segít az önértelmezésben, teret enged olyan dolgok kinyilatkoztatására, amelyekre más keretek között nincs lehetőségük vagy bátorságuk. Magdi, Ági, Györgyi és Anikó mindannyian a 40-es éveikben járnak, tudatosan viszonyulnak szüleikhez, a hozzájuk fűződő kapcsolataikból eredeztethető traumákhoz, ezáltal az is foglalkoztatja őket, hogy milyen mintákat örökítenek tovább. A másik nemmel való kapcsolódás szintén meghatározó: van, aki az életét uraló férfi elől menekülne, míg másnak éppen egy új kapcsolat jelenthetne lehetőséget a továbblépésre.

Megkerülhetetlen kiemelni a Néma hullám című fejezetet, mely által a regénytérbe – csakúgy, mint Mán-Várhegyi novelláskötetének és korábbi regényének esetében – betör a szürrealitás.

A politikusfeleség narrációja elbizonytalanítja az olvasót, eldönthetetlenné válik az álom, a képzelt világ és a valóság határa, már amennyiben azok megkülönböztethetőek. Férje rejtélyes eltűnését követően Györgyi számára felkínálkozik a kilépés lehetősége, és megmutatkozik, milyen egyszerű dolgokban rejtőzik a valódi boldogság. Ugyanakkor a történet váratlan zárása visszaránt az eredeti pozícióba, felhívva a figyelmet arra, hogy a harmonikus állapot mégsem érhető el könnyedén.

Mán-Várhegyi valóságanalóg karakterábrázolása rendkívül hiteles reprezentációját nyújtja annak, hogy mit is jelent nőnek lenni napjainkban. Bemutatja a színfalak mögötti realitást, leveszi az álarcot a kívülről tökéletesnek tűnő életekről, kapcsolatokról. A Vázlat valami máshoz láttatni enged olyan mélységeket, amelyekhez egyébként nem lenne hozzáférésünk, miközben intencionálisan meghagyott vázlatossága által lehetőséget biztosít a szabadabb olvasói interpretációnak.