Lovranits Júlia Villő: A tündérkapu titka

Forrás: hagyjatokolvasok.blogspot.com

Meseidő!

Mikor ​a nyolcéves Boróka aznap lefeküdt az ágyába, egyáltalán nem számított rá, hogy az éjszaka közepén egy apró, szárnyas lény fogja ébreszteni. A kis tündér különleges küldetést tartogat a számára, ugyanis Boróka az egyetlen, aki segíthet az elátkozott tündérhercegnőnek visszajutnia az otthonába.

A kislány és új barátai, az apró tündér, a néma sárkány, és a mesékben élő kisfiú mindent elkövetnek, hogy megmentsék a hercegnőt, és megoldják a tündérkapu rejtélyét.

Van-e visszaút Tündérországba, ha egy tündér egyszer elveszik onnan? Tud rajta segíteni egy csendes, örökké álmodozó kislány?

Boróka megpróbálja, és közben az emberi és a tündérvilág közvetítőjévé válik. A tündérek nem mind jóindulatúak, de a szeretet nemcsak a gonoszt segít legyőzni, hanem a saját félelmeinket is.

„Boróka a maga részéről egyáltalán nem gondolta úgy, hogy egy sárkány jelentéktelen apróság volna, amiről csak úgy meg lehet feledkezni. Vajon mióta ül egy osztályban vele?"

Igazi, jó, ágyba bújós mesék.

Olvassátok! Legyen tündéri álmuk a gyerekeknek!

Miért figyeltem fel a könyvre?

Egyrészt szeretem a tündéres történeteket, másrészt régóta szemezek Lovranits Júlia Villő meséivel. Nos, igazából volt egy harmadik okom is, amiért szerettem volna átlapozni ezt a mesekönyvet – odáig vagyok Szimonidesz Hajnalka rajzaiért! Bájos elnagyolt, pufók figurák szép színkezeléssel – a korábban olvasott Minka történetek (értékelések: 1. és 2.) óta imádom.

A történetről...

Ha egy tündér elveszíti a fátylát, ellopják tőle fókabőrét vagy madárszárnyát, akkor emberré válik, és a többi tündér elkezdi elfelejteni. De mi van akkor, ha éppenséggel Mintília trónörököse veszik el, és bár szép lassan mindenki elfelejti a hercegnőt, a királynő és a régi barátai nem? Hanem lehatározzák, hogy visszaviszik a tündérvilágba!

Ez a végtelenül bájos tündérmese éppen erről szól! Gombóc, a manótündér és Gilice, a fehér sárkány két hétköznapi, ám jó lelkű gyermek, Boróka és Mirkó segítségével megpróbálják visszaadni Mintíliának a trónörökösét, Mindra királynőnek pedig az egyetlen lányát. Az elveszett hercegnő a manótündér és a sárkány kutatómunkájának hála már meg is van, ám a kedves, tündérekről mesélő tanár néni nem emlékszik semmire. Hogyan lehet emberből újra tündér?

Szerintem...

Bár a felvezetőmben nem említem, ezt a mesét egy tündéri, de nem tündér kislány szemszögéből ismerjük meg. A főszereplő, Boróka pár oldal alatt az olvasó szívébe lopja magát, hiszen törődik egy magára hagyott öreg Kapuval, aztán amikor csipkebogyószedés közben egy halk síró hangot hall, elmegy kideríteni, hogy ki az, és tud-e neki segíteni… Amikor felbukkan egy Gombóc nevű tündérmanó, és a segítségét kéri, egyből belemegy. Végtelenül kedves, jó gyermek, akárcsak a történetben később felbukkanó Mirkó, akiről kiderül, hogy mindig is látta a sárkányokat. (Az idézetes részben lent kiderül, hogy miért! Nagyon aranyos kis side story.)

Szeretem, amikor a mesékben magvas tanulságokat rejtenek el – többet ki is idéztem A tündérkapu titka blogturnés extra állomásomban, ami a kedvenc idézeteimmel foglalkozik -, de a legmegkapóbbat nem. „Mert vannak jó emberek.” – ezzel a tanulsággal leszünk gazdagabbak, habár nem sokkal később Gombóc tündér elmeséli, hogy bizony a tündéreknek az emberek miatt kellett saját világba költözniük. De Mirkó és Boróka szó nélkül segítenek a kedvenc tanárnőjüknek, aztán a mese végén még egyszer megerősítik bennünk azt az érzést, hogy vannak még jó emberek. (Ha elmesélném, hogy kinek, akkor azzal szépen elspoilerezném a mese végét …)

Felnőtt fejjel már belátom, hogy rengeteg múlik azon, hogy milyen óvónőket kapunk óvodában és milyen tanár néniket kapunk általános iskolában. Annyi rossz élményem volt, hogy hatalmas áldozatnak érzem a gyerekek segítségét, hiszen Emília néni elképesztő pedagógus lehetett, ha ennyire szerették őt. (Én is azért akartam annyira megtanulni olvasni, mert csodás meséket rejtett az óvónénim mesekönyve!)

Összességében

Lényegében ez egy kívül-belül szépséges mesekönyv tündérekről, jó lelkű gyerekekről, sárkányokról, mesékről és mókusokról. Nagyon szeretem Szimonidesz Hajnalka illusztrációit, abszolút illenek mind színvilágukban, mind karaktereiben a meséhez.

Fantasztikus élmény volt Borókával tündérhercegnőt menteni!