László Noémi: Keljfeljancsi

Forrás: kronikaonline.ro

Tizenegy verseskötet után meséket tartalmazó kötettel jelentkezik László Noémi kolozsvári költő: a Gutenberg Kiadónál lát napvilágot a Keljfeljancsi – mesék hívőknek és hitetleneknek című könyve, amelyet Tomos Tünde illusztrált. László Noémit arról faggattuk, miért kanyarodott a költészettől a próza felé, és mire számíthatnak a kötet olvasói.

Mindig is szeretett volna prózát írni – vallotta be a Krónikának László Noémi költő, amikor hamarosan napvilágot látó kötete kapcsán azt kérdeztük, milyennek érzékeli a műfajváltást. „Valószínű, hogy nem túl komolyan, mert hivatalosan évtizedekig nem írtam, tudjuk. Próbálkoztam, de úgy éreztem, nincs igazi prózaírói fantáziám, teljesen más mozgat az írásban, mint ami egy vérbeli írót. Nem tartottam közönség elé valónak azt, amit lapszéltől lapszélig írni sikerült” – vallotta be László Noémi. Hozzátette, mostanában a „szerkezete” változott – vagy „elment a józan esze”, mert újabban szívesen előrukkol olyasmivel is, amit prózába öntött. Elmondta, egészen máshonnan kell a nyersanyagot megközelíteni, és az ihlete még így is leginkább lírai. A meséskötet gondolata már több éve foglalkoztatta.

„Nem valamely adott mese volt előbb, hanem egy meséskönyv ötlete, amit hosszú ideig csak forgatgattam a fejemben. Felmerült bennem egy mesevilág, vagy inkább csak a koordinátái, és sokáig képtelen voltam szereplőkkel és eseményekkel megtölteni, pedig tudtam, hogy ott vannak, de nem láttam őket” – fogalmazott a szerző. Mint mondta, hosszasan és nehezen hívta elő végül ezt a mesefüzért, és nagyon reméli, hogy nem érződik rajta, mennyire megkínozta ez az írásfolyamat.

Mostanában inkább a próza kerül előtérbe

László Noémi már két és fél éve a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője. Kíváncsiak voltunk arra is, ez a munka segíti-e, ösztönzi-e abban, hogy inkább gyerekeknek szóló írásai szülessenek vagy hogy az úgynevezett gyermekirodalom felé forduljon. Elmondta, abban, hogy elkészült a már említett meséskönyv, kevésbé játszott szerepet ez a váltás.

„A meséskönyv ideája jóval a Napsugárhoz való elszegődésem előtt már létezett, viszont írtam egyebet, mióta itt dolgozom, előbb egy hangyákról szóló mesesorozatot, most pedig egy kisfiúról és a kedvenc plüssállatáról kezdtem tudósítani. Fura módon, amíg nem voltam a szerkesztőség tagja, rendszeresen írtam verset a két gyereklapba, javarészt a főszerkesztő, Zsigmond Emese hatékonyságának köszönhetően” – emelte ki a szerző.

Kifejtette, amióta a volt főszerkesztő örökébe lépett, kevesebb gyerekverset ír, mert képtelen nógatni magát, hogy verset küldjön saját magának. „Nem tudom, miért van így, de a prózával ez teljes mértékben működik. Szólok magamnak, hogy holnapra meglegyen a kétoldalas történet, és meglesz. A verssel ez másként van. De úgy amúgy is, mostanában valamiért prózában jönnek ki belőlem a dolgok. A meséskönyvnek ehhez semmi köze, az máshol keletkezett, és azt gondolom, mindenképpen meglett volna előbb vagy utóbb, foglalkozástól függetlenül” – fogalmazott a kolozsvári költő.

Bodor Ádám, Virginia Woolf, Kafka

László Noéminek azt a – szerzőknek gyakran szegezett – kérdést is feltettük, hogy ha ki kéne emelnie a magyar irodalomból olyan szerzőket, akik prózában jeleskednek, jeleskedtek, ki lenne a legkedvencebb három szerzője és miért.

„Bodor Ádám, mert másfél mondatból megteremti az eszmei novella kellékeit. Krasznahorkai László, mert felemelően lepusztult és fájdalmasan szép. Tar Sándor, mert sírva-nevetve fetreng az útszéli sárban” – válaszolta László Noémi. Azt is megkérdeztük, a világirodalomból mely prózaírók a kedvencei. Úgy válaszolt, Virginia Woolf, mert „tejjel-mézzel folyó Kánaán”, Kazuo Ishiguro, mert „félelmetesen találékony és dermesztően fegyelmezett”, valamint Franz Kafka, mert „minden hiába, mégsem adja fel”.

Kérdésünkre, hogy mi a legnagyobb szépsége és nehézsége számára annak, hogy prózát ír, a szerző azt válaszolta, az, hogy más viszonyban áll a világgal, ha sikerül prózában kommunikálnia. „Olyan, mint egy új földrész felfedezése. Eddig is ott volt az a földrész, csak nem volt hajóm, sőt hajózni sem tudtam. Pedig azt kell, tudjuk. Fáradtabb és felnőttebb, legalábbis felelősebb ember kell a prózához” – fogalmazott.

Mint mondta, azzal áltatja magát, hogy eljutott valahová, ahonnan ha néz, lát is ezt-azt, más módon és más szemmel, mint amit versben lehetséges. „Persze, kérdés, hogy igazam van-e. Ha nincs, úgy is jó, nem is lehet valójában igaza az embernek. Lehet, hogy eddig is néztem és láttam így, csak épp nem jutottam el odáig, hogy megfelelő szavakkal leírjam. És mostanában makacsabbul próbálkozom. Ki tudja, miért” – osztotta meg a szerző.

Szokatlan megoldások, csipetnyi keleti filozófia

Kérdésünkre, hogy mire számíthat a Keljfeljancsi – mesék hívőknek és hitetleneknek című kötet olvasója, László Noémi azt mondta: jó sok szóviccre, az biztos. „Bár nem erőltettem, valahogy beindult és utána nem állt le ez a dolog. Fonák helyzetekre és szokatlan megoldásokra számíthat az olvasó, csipetnyi keleti filozófiára a sorok között, színekre, ízekre, illatokra, lányos fiúkra, fiús lányokra, aggódó szülőkre és furfangos gyerekekre” – mondta el a szerző.

Hozzátette, tart attól, hogy a szülők jobban élvezik majd ezeket a meséket, mint a gyerekek, de reméli, azért ők sem alszanak bele. „Vagy éppen, hogy igen. Talán így is, meg úgy is célba érünk. Az az igazság, hogy írás közben nem volt x vagy y korú képzelt olvasóm, némiképp a magam örömére írtam ezeket a történeteket, mert miután megneszeltem, hogy vannak, muszáj volt előhúzni őket” – tette hozzá László Noémi. Úgy fogalmazott, mindenesetre ha ezek a mesék képletesen egy nyuszi, amit kalapból húzott elő, akkor jó kicsi kalapból jó nagy nyuszit emelt ki nagy kínkeservesen, de azért még így is elég szerethető.

Amikor valakinek a fejéből kinő egy egész falu vagy város

A szerző arról is beszélt, hogy milyen a kötet képanyaga; a meséket képileg Tomos Tünde keltette életre. „Meglepődtem, amikor a feltűnően fűzöld borítót megláttam, de a zöld, tudjuk, a remény színe, úgyhogy hátha ez csupa jót jelent” – mondta a borítóról. Kifejtette, olyan történetek ezek, amelyeket nagyon sokféleképpen lehet megjeleníteni, és Tomos Tünde illusztrációi közül neki valamiért a sok malacot terelő oldal lett a kedvence. „Meg az a két eset, amikor valakinek a fejéből kinő egy egész falu vagy város. Egyébként képileg olyan igazi meséskönyv lett ez, olyan érzésem volt, amikor először végignéztem az illusztrációkat, mintha valamelyik gyerekkori kedvencemben járnék, mondjuk a Lúdanyó meséiben, pedig igazán nem hasonlít rá, és mégis...” – fűzte hozzá a költő, író. Kérdésünkre, hogy tervez-e főként felnőtteknek szóló prózát írni, László Noémi azt mondta: mindig tervezte, továbbra is tervezi, aztán hogy lesz-e belőle valaha valami, az lassanként kiderül.