Julia Donaldson - Rebecca Cobb: Papírbabák

Forrás: www.szembetuno.blogspot.com

Kislányként rengeteg mesekönyvem volt. Nem tudom megmondani, hányszor olvastak fel belőlük nekem, de azt igen, hogy egy idő után úgy éreztem, mintha én is el tudnám olvasni a színes lapokon kirajzolódó egyszerű történeteket. Aztán, ahogy nagyobbacska lettem, a színpompás mesekönyvek (melyek illusztrációihoz esetenként azért magam is hozzájárultam), egy nagy dobozban kaptak helyet, így idejét sem tudom pontosan, mikor volt kezemben gyermekkönyv, mielőtt a Betűtészta Kiadó kis pakkja megérkezett hozzám. Csomagolás után azonnal rávetettem magam a csomag legkisebbeknek szóló két könyvére. Az egyik a Papírbabák, a másik pedig a szintén Rebecca Cobb nevével fémjelzett Valamicsoda volt. Először a Papírbabákról írok.

A könyv egy tigrises papucsú kislány világába kalauzol minket, aki aranyhalaival, a néha elvesző pillangós csatjával, aranyos anyukájával és öt papírbabájával éli a 3-4 évesek gondtalan életét. Gondtalan? Miket is beszélek! Az élet nem csupa móka és kacagás, így apró hőseinkre is megannyi kaland vár. Találkoznak egy dinoszaurusszal, megtámadja őket egy tigris és egy ádáz krokodil, mígnem a kerti fűerdőben, egy óvatlan pillanatban egy kisfiú vet véget a nagy kalandoknak. Legalábbis látszólag! A papírbabákat, a közös játékokat ugyanis nem lehet holmi ollóval szétdarabolni. A szélben szálldogáló papírdarabkák ismét egybefonódnak, és berepülnek a kislány emlékezetébe...hogy aztán pár évtized múlva ismét megelevenedjenek.

A kedves történet teljesen magával ragadott. Már tényleg elfelejtettem, hogy egy gyermekkönyv milyen összetett és tanulságos tud lenni, mennyire elgondolkoztathat, milyen sok mindent bemutathat a világból. Egyszerűen. Néhány mondatban. Itt van például a rendkívül szoros anya-gyermek viszony, vagy a képzelőerő fontossága, vagy annak bemutatása, hogyha elvesztünk valakit/valamit, attól a közösen megélt élmények örökké velünk maradnak. Először talán rendetlenül, elszórtan és összevissza hevernek a polcokon, de idővel - ahogy az élmények is egyre gyűlnek - rend terem rajtuk.

Ahhoz, hogy a történet ennyire jól működjön, kétségtelenül szükséges a jó illusztráció is. Be kell vallanom, Rebecca Cobb rajzainak világa teljesen megfogott. Minden kis részletre ügyel (kezdve attól, hogy a fent említett pillangós csat milyen rendszerességgel és hol tűnjön fel a történetben, egészen a kislány felcseperedési fázisainak illusztrálásáig, a hagyományos női szerepek betöltéséig).

Vicces volt észrevenni magamon, hogy még én is kíváncsian lapozom fel a következő oldalt, hogy vajon mi történik majd a papírbabákkal meg a kislánnyal. A megkapó képi világ mellett így azok (és a szöveg) elhelyezése, szerkesztése is nagyon tetszett (egyedül talán a mézes csupor kapcsán fedeztem fel egy kis bakit). A betűk mérete jól illeszkedik a képi világhoz, a kép világ jól illeszkedik a szöveghez, valahogy nagyon egyben van ez a mesekönyv. A nyelvezete világos és egyértelmű, a korosztály igényeihez igazodik. A legjobban pedig talán az tetszett ebben az egészben, hogy úgy éreztem, a könyv sokkal nagyobb lehetőség egy szimpla mesénél. Mert muszáj elidőzni a történeten, és muszáj elidőzni a rajzokon. Beszélgetni róluk, megbeszélni őket. De ettől jó egy jó gyermekkönyv, nem?

A 3-4 éves korosztálynak szóló Papírbabák igazán kellemes meglepetés volt számomra. Meglepetés, mert én magam is élveztem a történetet, meglepetés, mert rengeteg lehetőséget látok benne, és meglepetés, mert számomra újdonság, hogy ilyen szuper könyvek jelennek meg napjainkban a gyermekkönyvek könyvpiacán. Nagyon örülök, hogy a műfaj (újra)felfedezését ezzel a kötettel indítottam. S noha a történet alapjául szolgáló 4,5 km rekordot tartó papírbaba-láncot nem is tervezem megdönteni, azért lehet, hogy egy rövidebb füzért én is elkészítek :)