Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

Forrás: www.magyarnarancs.hu

Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regényét a legszívesebben kettős road movie-nak nevezném, mivel cselekményvezetése, dialógustechnikája, egész formálása alapvetően nem epikus, hanem filmes ihletésű - ami tökéletesen megfelel a mai lektűrirodalom alapérzületének.

Ami nem ütős és tempós, ami nem bővelkedik groteszk/nagyszabású, képileg is átélhető fordulatokban, az ma nem is számít eladható regénynek. Nem a nyelv (language/Sprache/sprck) a lényeg, hanem az, mennyire forog jól az elbeszélő nyelve (tongue/Zunge/tunga). Ez persze - jó esetben - nem jelent igénytelenséget. És 1962-ben született svéd szerzőnk első regénye jó eset, színvonalas marhaság, ízléstelenségektől majdnem totálisan mentes, a szó kedves értelmében szórakoztató, és csak egy kicsit - mondjuk, száz oldallal - hosszabb a kelleténél.

A kiindulópontot már a cím jelzi: a százéves születésnapjára összegyűlt tömegtől menekülve Allan Karlsson kilép az öregek napközije ablakán. Adódik a bevett krimiszál: a buszmegállóban talál egy bőrönd pénzt, és megkezdődik a nagy utazás Svédországon át, miközben különféle furcsa alakok csapódnak mellé. Karlsson elmeséli nekik - és az olvasóknak - hosszú életét, vagyis a második road movie sztoriját, amely egyben a 20. század története, s amelyben fellép többek közt Sztálin, Berija, Hruscsov, Franco, Roosevelt, Truman, De Gaulle, Mao és a többi. A történelem bántó bohóctréfa, és az élet summája: "van, ahogy van, és lesz, ahogy lesz". És ez voltaképpen elegendő egy méltóságteljes limonádé eszmei megalapozására.