Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Forrás: szofisztikaltmacska.hu

A halaknak nincs lábuk és annak folytatása, illetve a Menny és pokol trilógia után újabb Stefánsson regény jelent meg nemrég az utóbbi trilógiát jegyző Jelenkor kiadásában, Ásta címmel. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy Tillai Tamás borítója akkor is megállásra készteti az embert, ha annak eredetileg esze ágában sincs a morc, sötét és mégis magával ragadó Izlandról és benne Ástáról olvasni.

Nekem ez volt az első találkozásom az íróval, akinek a trilógiája a megjelenés óta ott figyel a polcomon, mégsem mertem eddig belekezdeni. Ennek dacára hagytam magam meggyőzni az Ástával, mert érdekelt, mit tud ez az izlandi, amivel szinte azonnal elrabolja az olvasók szívét itthon és a világ többi részén is.

És most itt ülök a laptopom előtt, az ujjaim a billentyűzet felett és nem tudom, mit is írjak, egyáltalán mivel is kezdjem. Úgy érzem, nem fogom tudni igazán átadni, hogy mennyire különleges ez a könyv.

Már a szerkezete sem mindennapi; ugrálunk időben és térben, szereplők között cikázunk néha minden átmenet nélkül, rendes fejezetek és hagyományos párbeszédek híján csak sodródunk, akárcsak a szereplők és azok életei. Ásta a főszereplő, de nem csak Ásta mesél. Az apja, és egy író is megszólal a lapokon, szökellünk hol ide, hol oda, látszólag minden rendszer és logika nélkül. De ne higgyünk a látszatnak, a végén minden összeáll majd, pontosan úgy, ahogy egy asztalra borított, átláthatatlannak tűnő kirakós. Így rajzolódik ki szépen fokozatosan egy életút, a fogantatástól kezdve időskorig, annak minden szép és minden csúf részletével. Aláfestésként pedig ott van Izland, a maga kíméletlen gyönyörűségével és kettősségével.

Itt az élet olyan egyhangú és ostoba, hogy még az Izland felett átrepülő madarak is belepusztulnak az unalomba, úgy zuhannak a földre, akár a kövek.

Stefánsson nagyon erős a hangulatfestésben és a szereplők életre keltésében egyaránt. És amiben a legerősebb, az a történetmesélés. Ötszáz oldal könnyen, szinte észrevétlen elszalad, ha az olvasó nem parancsol magára, hogy lassabban! Nehéz lassan haladni, de megérni, mert a mondatok bizony súlyos igazságokat rejtenek, olyan mondatok ezek, amik után meg kell állni, át kell gondolni, újra elolvasni, megilletődni, majd folytatni és minden oldalon ugyanígy eljárni. Nem szeretem azokat a könyveket, amiknek az írója közhelyes életigazságokat és bölcseleteket csomagol be könnyen emészthető módon, és Stefánssonnál ettől tartottam a leginkább.

Reméltem, hogy nem ő lesz az északi Coelho, aki a nagy semmit tálalja szépen csomagolva. Szerencsére több ez annál. Egyrészt, az Ásta szépirodalmi minőségű szöveg, gyönyörű mondatok, szavak töltik ki a lapokat, nem beszélve a fentebb említett furcsa szerkezetről, ami igazából csak az első 20-30 oldalig szokatlan, utána már természetes. Másrészt nem akar bölcselkedni, hatásvadász lenni. Úgy mond ki nagy igazságokat és mély gondolatokat, hogy az tényleg, igazán hat, elgondolkodtat, letarol és csak néha, egy-egy hosszabb monológnál éreztem azt, hogy oké, elég lesz már, ugorjunk!

És akkor még nem beszéltem a szexuális aktusok elképesztően plasztikus leírásáról. Őszinte, mély döbbenettel fogadtam az első oldalakon ezt a szinte már pornónak beillő, mégis csodaszép és legfőképp nagyon igazi leírást Ásta fogantatásáról, amit még néhány hasonló is követ majd. Nem a prűdségem miatt döbbentem meg. Egyszerűen csak váratlanul ért, hiszen én buta valami nagyon éteri, nagyon bölcselkedő könyvet vártam, és akkor jött ez a konyhaasztalos jelenet, ami után egyből tudtam, hogy ez a könyv sokkal több, sokkal jobb lesz, mint amire előzetesen számítottam. A líraiság és a nyersesség olyan csodás kombinációja található meg benne, amilyet még nem igazán olvastam másutt. Pont olyan, mint Izland, ez a gyönyörű, de kegyetlen vidék, amit egyszerre szeret és gyűlöl minden lakója.

Az Ásta tökéletes belépő volt Jón Kalman Stefánsson világába, jobbat nem is választhattam volna. Különleges és emlékezetes könyv, egy igazi kuriózum, amit azoknak ajánlok elsősorban, akik szeretnek mélyen elmerülni a történetekben, akiknek nem a pörgős cselekmény a fontos, sokkal inkább a lélektan és a hangulat.

Az Ásta az eddigi évem egyik legjobb könyve volt, olvassátok ti is!