Hartay Csaba: Köszönöm a befogadást!

Forrás: ekultura.hu

Aki figyeli és nyomon követi az írásaimat, az minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy nem feltétlenül a humoros és szórakoztató irodalom az én pályám, de nem volt kérdés, hogy az érzelmekkel teli Holtág és a könnyed, szórakoztató Rajongók voltunk (borítója miatt közkeletűen csak „Turbó”) után elolvasom Hartay Csaba legújabb, pár napja megjelent könyvét is, ami a sokat mondó Köszönöm a befogadást! címet viseli. Bár ez a műfaj tényleg nem az én asztalom, de azt hiszem, hogy már most megvan az idei év egyik legszórakoztatóbb kötete, amelyben többek között az a jó, hogy egy pillanatra sem akarja komolyan venni magát.

A legutóbbi Hartay-kötet után ennek is telitalálat a borítója (olyan jól sikerült, hogy volt olyan kollégám, aki megjegyezte, hogy szerinte felesleges ekkora mobilt megvenni…), és a lehető legjobban játszik rá arra, hogy a szerző többek között facebookos bloggerként is tevékenykedik, Viharsarki Kattintós néven, és az itt szereplő szövegek is olyan (jó értelemben vett módon) fárasztóan, agyzsibbasztóan vagy éppen kacagtatóan képesek görbe tükröt mutatni az olvasóknak, mint amikkel a szarvasi alkotó Facebook-oldalán is találkozhatunk.

Ebben a kötetben az a jó, hogy mindenki felismerheti a saját (na jó, persze mi mind normálisak vagyunk, és nem csináljuk azt a Facebookon vagy a való életben, mint a többi idióta) na meg a környezetének, ismerőseinek kiparodizált verzióját. És ez az egész éppen attól működik, hogy mindenkinek vannak olyan (legalább) ismerősei, akik lestrapált BMW-ben, Audiban keménykednek, bömböltetik a zenét, játsszák a vagány csávót, miközben 2 forint sincs a számlájukon; vagy olyanok, akik utazás közben hárompercenként rakják fel a képeket lájkvadászat ürügyén; vagy éppen olyanok, akik egy flancos étteremben mutatják meg (szintén bőséges fotódokumentációval természetesen), hogy milyen jól megy nekik, aztán legfeljebb a következő fizetésig marad az éhkopp; vagy éppen olyanok, mint a „dicsérgető néni”, aki előbb dicsérget, ám mindenkit szid, aki nincs jelen… Hartay úgy írja ezeket, hogy érezhetően nem is akar mélyre ásni, éppen csak felvillantja ezeket a tipikus alakokat, és az olvasóra bízza, hogy behelyettesítse saját életének tapasztalataival.

Nekem külön tetszett a viszonylagos műfaji sokszínűség: vannak itt némileg szépirodalomba hajló történetek, mindennapi történések, rövid sztorik, anekdoták, kiforgatott állatmesék, borszakértés, bulvárújságok szalagcímei, jellegzetes FB posztok kifigurázása, de persze csak éppen annyira, hogy feltűnjön, mennyi idiotizmus fér bele abban az online világba, amiben szinte mindenki eltölt több kevesebb időt a hét minden napján…

Bízom benne, hogy sikere lesz ennek a kötetnek, mert bár az általam olvasott és preferált irodalomtól a Köszönöm a befogadást! iszonyat messze áll, de mégis rengeteget röhögtem rajta, és azt hiszem, hogy sokan vevők lehetnek majd Hartay humorára.