Harcos Bálint: Petya és Tulipán

Forrás: www.hintafa.blog.hu

Miután Szofival ízelítőt kaptunk Harcos Bálint mesevilágából, miért fogtuk volna vissza magunkat? Elkezdtük olvasni a szintén a könyvheti újdonságok között megjelenő Petya és Tulipán történetét.

Az első pár oldal elolvasását követően elkezdtek bennem kattogni Michael Ende, és Annie M.G.Schmidt nevei. Ahogy haladtunk a történetben egyre határozottabban éreztem a párhuzamot Harcos Bálint és az említett klasszikusok között. Nem mintha a történetek különösebben hasonlítanának egymásra (leszámítva az állatokat és a gyerekeket). A végére kibújt a szög a zsákból: Harcos Bálint is olyan igazi jó mesét kerekített Petya és Tulipán történetéből, amilyet a két kedvenc klasszikus tudott. Olvastatja magát és a felnőtt is szívesen enged a kedves unszolásnak, a saját könyve helyett inkább folytatja a gyerekét. Amikor pedig belekezd az olvasásba, elhalkulnak körben a duruzsoló felnőttek, mert Petyáék érdekesebbek.

Petya, a talpraesett kissrác épp a reggeli bevásárlást pakolja a konyhában amikor észreveszi, hogy a konyhaasztalról sorban minden eltűnik. Mivel nem nőtt lába sem a sonkának, sem pedig a paradicsomnak, nyomozni kezd az ügyben. Hamarosan rátalál a padlásról beszakadt Tulipánra. A cufók, kissé gyáva és némileg lassú észjárású, de nagyon jóindulatú szökevény cirkuszi mackóra. Hamarosan megismerkedik a medve Petya lakótársaival is. Kedélyes reggeli közben elmeséli Cilinek (Petya kishúga), Ficamnak (a sokoldalú flamingó-balerina), Bercinek (a nagyszájú mókus), az álomszuszék Mezítláb Jaguárnak és Aurélnak (az egyedülálló 14 Morzsás Mutatványra képes cirkuszi cincér) a megpróbáltatásait. A szűk ketrecet, a két négy nyolc dárdát, amivel a fenekét szurkálta a Sundabunda crikusz gonosz gondozója Baltafej, a szökését és a nyakáról letépett jelzőcsengőt. A sikeres menekülést csak egy valami árnyékolja be: feltétlenül vissza kell térnie a cirkuszba, hogy kiszabadítsa az ott raboskodó társait. Amint ezt kimondja, abban a pillanatban rejtélyes módon megszólal a padláson eldobott csengő.

Gyorsan kell cselekedni, mert félő, hogy a csilingelésre a ház lakóin kívül felfigyelnek a gonosz cirkuszosok is (de tényleg, milyen lelkületű az, aki képes egy mackónak málna helyett vÍzilótápot adni??), akik minden erejüket latba vetve keresik Tulipánt. Ha mindez nem lenne elég aggasztó, még Petya és Cili apukája sem jött haza három napja. A kis csapatnak számtalan, eltérő nehézségű akadályt kell minden bátorságukat és találékonyságukat összeszedve legyőznie. A kis csapat pedig gyerekekhez méltó találékonysággal küzd meg minden kihívással, hol furfangot, hol apró trükköket, időnként még kölcsönkapott varázseszközöket is bevetve.

Már Szofinál is kedveltem Harcos Bálint mondatait, de ebben a mesében most igazán megcsillogtathatta a tehetségét. Nagyon szerethető a szöveg (szerettük is), a gyerekek számára könnyen érthetőek a mondatok. Mentesek minden felesleges cirádától, miközben egyre-másra bukkannak fel a kedves és vicces szójátékok, amik talán az író a saját, otthoni gyerekszájainak "költései" (és mivel olyan eredetiek, mostmár a mi szótárunkba is átkerültek). A fordulatos történetszövés bővelkedik a fura helyzetekből adódó helyzetkomikumokban és a gyerekekre annyira jellemző találékonyságban. Bognár Éva Katinka rajzainak kedves, meleg színei belopták magukat a szívünkbe. Összességében az volt az érzésem, hogy nagyon igazi ez a mese. Nincs benne semmi művi, erőltetett, vagy mesterkélt. Úgy képzelem, hogy egy hús-vér apuka mesél a saját gyerekeinek, várva az estét, a nap legizgalmasabb részét, amikor tovább szőheti a mese folyamát. Napközben időről-időre visszatér, hogy továbbgondolja ezt az otthonszagú kis mesevilágot.