Haász János: Mire felnövünk

Forrás: telex.hu

Hogyan éli meg egy kisiskolás az édesanyja betegségét, milyen gondolatok kavaroghatnak a fejében? Egyebek mellett ezt segít megérteni kollégánk, Haász János legújabb verseskötete. A Mire felnövünk négy évvel az első kötet után, a Felnőtteknek nem után jelent meg, és elődjéhez hasonlóan ez is skandináv jellegű gyermekverseket tartalmaz, ám a főszereplő-elbeszélő (a korábbiban egy óvodás, most egy kisiskolás beszél) és a családok is mások. Közös ugyanakkor a műfaj mellett, hogy a család itt is krízishelyzetbe kerül.

„Az előző könyvben ez egy költözés és egy válássá súlyosbodó külföldi munkavállalás volt, a mostaniban pedig egy szülő, az édesanya betegsége. Mindegyik nagyon súlyos trauma egy gyereknek is, ráadásul mindkettő olyan, amit nagyon súlyos kibeszéletlenségek nehezítenek.”

Noha akár egyenes következménye is lehetne a pandémiának ez a kötet, a kézirattal a szerző már 2019 elejére elkészült, és eredetileg 2020 tavaszán meg is jelent volna, ám a kiadás eltolódott 2021-re. „A versek annyiban személyesek talán, hogy kisgyerekként én is szembesültem a szülő betegségének problémájával – de ebből azért valódi emlékek nemigen maradtak meg mára. És persze nekem is megvolt a magam gyerekkorában a saját Dórim” – fogalmazott.

Haász a saját, skandináv jellegű gyermekverseiről azt mondja, azok elsősorban a 10 év feletti gyerekeknek, illetve a felnőtteknek lehetnek érdekesek. A hangzás úgy tíz éve találta meg, amikor az első kötete, a Felnőtteknek nem verseit írta.

„Valahogy nagyon jól érzem magam akkor, ha gyerekszemmel nézhetem a világot, és úgy tudok képeket adni abból a világból és annak furcsaságaiból, amibe felnőttkorunkra, csúnya szóval élve belerutinizálódunk, és amiket ezáltal meg se látunk. Ezért is szólnak egyszerre felnőtteknek és gyerekeknek ezek a versek” – mondta.

Fanni ma a halmazokról tanult.
Azt mondta, nem fogom érteni,
aztán mégis lerajzolta.
Két karika,
ami középen összeér.
Nagyon nevettem,
hogyne érteném.
Hogy amikor anyával és apával sétálunk,
azért én vagyok középen,
mert én vagyok,
akiben anya és apa összeér.

/Haász János: Mire felnövünk/

Haász egyébként két gyerek apja, de azt mondja, szándékosan nem méricskéli rajtuk a versek hatásosságát, bár néha felolvas egy-egy humorosabbat, hogy az működik-e.

„De amikor elhoztam a kiadóból a könyvet, és meglátta a lányom, leült, hogy belenéz, aztán addig nem állt fel, míg végig nem olvasta. ‘Ez most elég jó lett’, valami ilyesmit mondott a végén.”