Frank Márton: Vadhatár

Forrás: www.roboraptor.hu

A történet egy osztálykirándulással kezdődik. Az osztály annak rendje és módja szerint megérkezik az Állatkertbe, ám ott szokatlan dologgal kell szembesülniük: eltűnt a személyzet. Se egy jegypénztáros, se egy állatgondozó, aki útbaigazítaná az osztályt és osztályfőnököt. De ha már eljöttek, legyen osztálykirándulás! A megfelelő instrukciókkal és térképpel ellátva indulnak útnak a gyerekek felfedezni az Állatkertet. Hal, az osztály sokat cikiziett fiúja is így tenne, ám térképe eltűnik, telefonja meghibásodik, és mivel nincsenek nagyon barátai az osztályban, csak önmagára számíthat. Helyzetét a rávadászó zaklató osztálytársak sem könnyítik meg.

A főszereplő neve nem összekeverendő az angol Hal névvel, hanem tényleg a magyar vízi élőlényt jelentő szóra kell gondolnunk.

Az átállás után fontos muníció ez a Vadhatár értelmezéséhez, ugyanis Frank tudatosan játszik szereplőin keresztül az állatnevekkel.

A főkarakter nevén keresztül behívódnak olyan magyar mondások, mint “halvérű”, vagy “mint a hal vízből”, és ezek a cselekmény előrehaladtával így vagy úgy meg is jelennek a fiú jellemében. Nincs ez másként a többi szereplőnél sem: például a Halat zaklató fiúk nem mindegyike kapott tipikus ragadozó nevet (a bandavezért Bálnának hívják), ahogyan a lányok sem mind feminimnek tartott állatneveket kaptak. Bár akkora jellemfejlődést és feltárást, mint Halnál nem látni a többiekben, de ígyis tud némi gondolkodnivalót adni, hogy megfejtsük, kinek miért épp az az állatneve, ami. Ebben külön felüdülés, hogy nem sztereotip állati tulajdonságok mentén haladt a szerző.

Az emberállat mondanivaló mellett néhány erős társadalmi párhuzam is megjelenik azért a Vadhatár világában. Egyik ilyen a tanárkarakter, akit beszédesen Nagy Temetnek is hívnak, nem törődik semennyire sem a rábízott gyerekekkel, sőt első adandó alkalommal magukra is hagyja őket. Megtestesítheti azt a gyerekkori csalódást, amikor egy elvileg felelősségteljes személyben csalódunk.

A Vadhatár direkt analógiáját feledteti valamennyire a mozgalmas cselekmény, amelyben Frank maximálisan kihasználja az állatkert adta lehetőségeket. Az állatok mesterségesen kialakított otthonaitól egészen az állatgondozók, látogatók elől elrejtett alagútjaig bezárólag. A színfalak mögött egy tényleg életre-halálra menő kalandos menekülés bontakozik ki kellő izgalommal elbeszélve.

Végig van egy olyan érzésünk, hogy olyan helyekre menekül a főszereplő (később sorstársai is), ahová gyerekként is vágytunk, mert megmozgatta fantáziánkat. Egy harmadik, szintén érintőlegesen megjelenő téma ezen a szálon kerül felszínre: az ember és a természet kapcsolata. Hal állatkerti útját sokban segítik az itt élő állatok, amivel megmutatják, hogy ők többek, mint megcsodálnivaló, vagy éppen “unalmas, semmit sem csináló” lények, azaz nem az emberi igényeket kiszolgáló valamik.

Szimbólumrendszer oldaláról pedig keveset kínál ahhoz – legalábbis első olvasásra -, hogy nagy fejtörőket ígérjen, hiszen többnyire könnyen adja magát a szöveg. És ennek mentén érdemes is megemlíteni a könyv korhatárbesorolását: mivel Frank előző regényei ifjúságik voltak, így akaratlanul is arra gondol az ember, hogy jelen kötet is annak minősül, miközben nem feltétlen a tizenévesek a célcsoport – ahogyan ezt a Vadhatár kiadója és szerzője is nyilatkozta. Felépítése viszont mégis inkább azt érezteti, hogy ez egy olyan könyv, ami jó belépő lehet azoknak az olvasóknak, akik a gyerek -és ifjúsági kötetektől mozdulnának el az irodalom órák olvasmányai felé.