Darvasi László: Pálcika, a detektív

Forrás: konyvterasz.hu

Vajon ki vitte el az egész cirkusz orra előtt Gerbera Erzsébet gyönyörűséges szirmait? A nagy rejtély nagy nyomozót kíván és élénk képzeletet az olvasótól. Darvasi László új Pálcika-története ráadásul nem csupán behúz varázslatos világába, de megszólít és játékos feladatokat is ad.

Tudják, hogy ki Hercule Poirot, Maigret felügyelő vagy Columbo igazi utóda? Aki még a legcsavarintosabb rejtélyt is megoldja? Nem, sosem fogják kitalálni, pedig a válasz olyan kézenfekvő. Pálcika. Igen, az a Pálcika! Aki Darvasi László fejéből pattant ki, és éli a saját életét, immár nyolc kerek éve (a szerzővel ITT olvashatnak interjút). Persze nem sokkal ezelőtt még ő sem tudta, hogy egy napon majd nyomozást kell vezetnie, hogy detektívfelügyelő lesz. De hát az ügy teremti meg a nyomozóját, tudja ezt mindenki.

És bizony, ha valaki elrabolja Gerbera Erzsébet szirmait mindenki szeme láttára, sőt még a sziromfésűjét is az öltözőjéből, az bizony csavaros elme után kiált. Mert ez már igazi bűntény.

De kezdjük az elejéről.

Pálcika városába nagy csinnadrattával megérkezik a Nagyvarázs Cirkusz, és mint minden cirkusz, ez is világszámot ígér. Sőt: egyedülálló mutatványt. Csakhamar kiderül, hogy a vendégművészek, vagyis a városka híres szerelmespárja, Fűrész úr és Gerbera Erzsébet szállítja az elképesztő műsort. Mert azt már láttuk, hogy Fűrész úr keresztbe kettényiszálta Gerberát (időnként lecsippentett egy-két levelet is, de hát ilyen a mutatványosok élete), most viszont tényleg nagy dobás van készülőben: hosszában vágná ketté szeretett kedvesét. Ám amikor eljön a fellépés ideje, s az egész manézs lélegzetvisszafojtva várja a mutatványt, megtörténik a szörnyű bűntény. És ott áll Gerbera kopaszon! Eltűnt az összes piros és sárga szirma, meg a kis lila is. Szerencsére kéznél volt a bohóc keménykalapja, így kevesen láthatták a megcsúfolt Erzsébetet.

Az ügy természetesen nem maradhat megoldatlan. Pálcika szerencsére tudja, hogy mi fán terem a nyomozás: „Amikor egy bűntényt akarunk felderíteni (…), érdemes számba venni a szokatlan eseményeket. Minden apróság fontos. Fontos, amit látunk. Az is fontos, mit nem látunk. Fontos a kicsi, a nagy, a közepes. Összefoglalva tehát: az is fontos, ami nem fontos.” Nem csoda hát, ha a Pálcikával együtt visszatérő barátok őt nevezik ki detektívnek. És máris elkezdődik a szálak felgöngyölítése. A gyanú előbb Alig Jenő ragasztóboltjába tereli a kis csapatot, hiszen aki ellopta a szirmokat, annak előbb vagy utóbb ragasztóra is szüksége lesz, majd kifaggatnak egy íróasztalt, néhány ceruzát, töprengenek indítékon és alibiken, és a lassan előbukkanó nyomokon, amikor…

Természetesen nem mondhatom tovább, pedig viszket az ujjam a klaviatúrán, hogy eláruljam a rejtélyt, de szeretném meghagyni a nem mindennapi izgalmakat az olvasónak. Mert Darvasi tényleg remek kis meseregénnyel rukkolt elő, amelynek fordulataihoz nagyon jól passzolnak Koncz Timea rajzai, néha egészen mulatságos összhangot teremtve. (Például, amikor az illusztrátor lerajzolja, hogy miként lehet borzolni a kedélyeket…) Nem is a figurák, például a nagyothalló Vilma néni (ingyenjegy helyett ingyenhegyet ért), vagy a már említett Alig Lajos, akit nem tanácsos megölelni vagy kezet fogni vele, hacsak nem akar az ember menthetetlenül összeragadni vele, szóval, nem is igazán a figurák érdekesek, hanem az indázó kitérők. A darvasis szólelemények és hasonlatok.

Például: „bugyogva nevetgélt, mint a puding, amikor főzik”, a költöző madarak bőröndjébe bepakolt csőrrúzs, vagy Gerbera öltözőbéli asztalkáján található szirombodorító tubus, de kiemelhetnénk a ceruzabulin elhangzó ceruzaslágereket is. És aki igazán detektív, az bizony detektívkakaót iszik és detektívpizsamában tér aludni a detektívágyba. Meg a csevegő-fecsegő kitérők, amelyek elárulják, hogy mi mindent találtak ki a szerelmesek (a szerelem egyébként is „bonyolult, mint a csiga lakása” vagy mint a hangyaboly), de azt is, hogy miért kell tojnia Hápinak télen-nyáron.

A Pálcika, a detektív nem csupán berántja varázslatos világába az olvasót, de beszélget is vele. Megszólítja, feladatot ad. Amikor szóba kerül a gitt vagy a mignon, akkor a könyvben üresen hagyott és tollal jelzett helyre beírhatjuk, hogy milyen regényben vagy mesében találkoztunk már velük. A titoknál pedig – szintén írásban – felelhetünk egy sor izgalmas kérdésre, például: titok-e az, amit senki nem tud? Amit csak egyvalaki tud? Így lesz nem csupán nyomozó (a rajzok nyomokat is rejtenek) Pálcika olvasója, de kicsit a társszerzője is. Mert – ahogy azt az Előszóban is hangsúlyozza Darvasi – a betű semmit sem ér a gyermeki képzelőerő nélkül.

Agatha Christie néni pedig sárgulhat az irigységtől.

Papp Sándor Zsidmond ajánlója