Dániel András: És most elmondom hogyan lifteztem

Forrás: www.hintafa.blog.hu

Dániel András írói munkássága kapcsán sokan elmerengtek már, hogy honnan veszi a jobbnál-jobb ötleteit. A napokban kiderítettem, úgyhogy megmdonom: a GEREBLYE a kulcs! Komolyan. Minderről ki más tájékoztatott volna, mint P. Fiacskámnak, meglátva Dániel András legújabb És most elmondom hogyan lifteztem c. könyvét az alábbi mondat hagyta el a száját: "Hé, ezt a gereblyés bácsi írta! Ezt feltétlenül el kell olvasnunk!"

Persze feltétel nélkül elolvastuk. De mielőtt rátérnénk a könyvre, még maradjuk egy kicsit a gereblye-ügynél. Azért ilyen jól informált a gyermekem, mert (talán tavaly) valamikor látott a szerzővel egy interjút, aki a kertjükben heverő alkalmatosságról mesélt, ami erősen inspriáló hatással van rá, ha rálép és fejbevágja. Ez pedig nyilván komoly ajánlólevél. Leleplezés vége, de azért ne próbáljátok ki a gereblyés trükköt.

Folytatódjanak az egyik legjobb kedvű írónk új magasságokba röpítő kalandjai. A Bálnabuszos eset már megalapozta a jó hangulatot, most szálljunk be Dániel Andrással a liftbe és irány a tetőterasz!

A szerző -szokás szerint- könnyedén és biztos kézzel mozog a humor és a fantázia birodalmában, így már az első oldalakon elbűvölte mindkét gyerekemet a könyv. Sőt, már akkor beindult a varázslat, amikor meglátták, hogy még lapozni sem a megszokott módon kell, hanem az oldalára fordítva. Így az egész olyan hatást kelt, mintha maga a könyv lenne a lift. Lelkesedésük pedig engem vett le teljesen a lábamról, mert nagyon ritka, ha ugyanabban az időpillanatban mindkét gyerek osztatlan figyelmében részesül egy történet.

A Fondorka Emília utca egyik ötéves óvodása úgy érzi, már eleget tapasztalt, itt az idő az élet komolyabb vízeire evezni. Magához veszi ovis jelét, a zöldbabot viselő kispárnáját és elindul munkát keresni. Hamarosan a Le Pattant szálloda liftesfiúja lesz, egyenruhával, liftkulccsal és kiapadhatatlan kedveséggel, no meg kíváncsisággal. Ahogy elindul a lift, úgy jönnek-mennek a furábbnál-furább lakók. A táskaként vigyorgó kopasz törpevízilót viselő hölgy csak az első röhögnivaló meglepetés. Emeletenként bontakoznak ki a lift univerzumának kisebb-nagyobb történései. A szörptolvaj garázdálkodása, a családi nyaralásról lemaradó kisfiú, a könyvjelzővel bíbelődő hölgy, vagy a kiskalapúak konferenciájára tartó úr monológja.

A folyamatos jövés-menéséből és a szállóvendégekkel való bánásmódból a kisfiú fanyar-velős, de annál bölcsebb élettapasztalatokat von le a világra nézve és frappáns párhuzamokat fedez fel az óvoda és a nagyvilág között. Néhányat idebiggyesztek (mert nem bírom megállni)l: "Mind egyformán utasok, mégis milyen sokfélék!" "Akár az oviban. ... Ezek szeirnt a liftekben is mindig a nagyobbaknak van igazuk." Sőt, a 10. emeleten bekövetkező üzemzavar ideje alatt egy zöldbabokról szóló mesét is kerekít az utazóközönség számára - nem csekély sikert aratva. Emeletenként egyre magasabbra araszolva bontakoznak ki a lehetetlenségüktől vicces mini találkozások és párbeszédek. Mert a Le Pattant hotel lakói számára egyformán természetes jelenség egy háromszemű és két orrú varázsló, a norvég jégkrémválogatott kapitánya, mint egy óvodás korú liftkezelő.

A történet fő csapásiránya pedig mi lehetne más, mint a jókedv, a humor és az az elementáris élmény, hogy a könyvek nagyon is menő kalandokat tartogatnak. Szinte minden oldalon van valami böngészhető újdonság. A lift-etikettre vonatkozó szabályoktól kezdve a liftaknában meghúzódó kisebb-nagyobb lények megjegyzésein át az illusztrációk legutolsó részlete is azt a célt szolgálja, hogy megmosolygtassa, elszórakoztassa az olvasót. A fantázia ilyen tobzódását látva mi sem természetesebb annál, hogy mi is kitaláltuk a magunk kis játékát. (Remek munkamemória csiszoló.) Fel kell sorolni, hogy a lift utasai közül kik szálltak ki- és be. Illetve T-nek a téri orientáció gyakorlásához csodás alkalom volt elmesélni, hogy melyik szereplő áll a tortát szorongató bácsi mögött/jobbra/balra.

A kötet képi világa is ámulatba ejtő. Az utasok vidám színei és a liftakna sötétebb, barnás árnyalatai izgalmassá, élethűvé varázsolják a kalandot. A fura fejformákat és váratlan megoldásokat látván először elgondlkodtam, hogy mennyire fogják tudni ezt a fajta abszurdot a gyerekek értékelni. De azt látom, hogy teljesen az ő világuk. Nyilván a fantáziájuk és a szerepjátékoknál létfontosággú képzelőerejük még olyan erős, amivel csodásan összecseng Dániel András képi világa. A szöveg sem gyengül el az erős képek mellett, az öntudatos ötéves kissrác stílusa roppant decens és mulatságos. Ezt talán a felnőttek fogják jobban érzékelni, de jól van ez így, mert ez is egy olyan könyv, amiért papa-mama-gyerekek együtt fognak rajongani. Bár a kulfikra még csak most kezdünk ráhangolódni, ezt a könyvet csak dicsérni tudom. Az egy lapra jutó mosolygások száma, a szöveg stílusa a szereplők sokszínűsége egyformán lehengerlő.

És hogy az egész kaland a délután alvás álomszüleménye volt, azt döntse el inkább a legközelebbi 5 éves.