Clarice Lispector: A brazil szfinx

Forrás: www.irodalmijelen.hu

Clarice Lispector összes novelláját tartja kezében az olvasó: azt a sok történetből összeálló nagy történetet, amely szerzőjüket igazi legendává tették.

Lispector sokáig az ínyenc olvasók titkos világtippje volt, napjainkban megkerülhetetlen alkotóként fedezték fel újra. Kritikusai joggal hasonlítják az életmű jelentőségét Franz Kafka és Jorge Louis Borges munkáihoz. A hol szürrealista, hol patetikus, gyakran szarkasztikus humorú írások varázslatos módon beszélnek el nem mindennapi történeteket. Az írások főszereplői saját szexuális és művészei erejükre ráébredő kamaszok, unatkozó háziasszonyok, akik számára minden történet önmagát túlmutató eseménnyé válik, a mindennapokat végzetes választási lehetőségekként megélő emberek. A hol teljesen hétköznapi, hol természetfölötti látomásokat megjelenítő írásokban mégis megmutatkozik valami közös: az emberi lélek feltárulkozása.

Részlet a könyvből:

"Kövér volt, alacsony és szeplős, a haja nagyon göndör, vöröses. Dús keble csak úgy rengett, míg mi, többiek laposak voltunk, mint a deszka. S mintha ez nem lenne elég, blúzának zsebeit – a dús keblek fölött – többnyire még cukorkával is teletömte. De az apját bárki – bárki gyerek, aki falta a könyveket – megirigyelte volna: az apjának ugyanis könyvesboltja volt. Nem sok hasznát vette. És mi még kevésbé: ha például születésnapunk volt, nem az apja üzletéből származó olcsó könyvvel ajándékozott meg, hanem képeslappal. Ráadásul, noha Recifében laktunk, többnyire recifei városrészletet ábrázolt a lap, mondjuk, a már-már unalomig ismert hidakkal. A hátoldalára hímzést utánzó, díszes betűkkel olyasmiket írt, hogy „születésnapodra” vagy „emlékbe”.

De gonoszkodni annál tehetségesebben tudott. Miközben szörcsögve forgatta szájában a cukorkát, szüntelenül bosszút forralt. Ó, mennyire utálhatott minket, amiért megbocsáthatatlanul csinosak és nyúlánkak voltunk, a hajunk lágyan omló és sima! Rajtam higgadt dühvel gyakorolta szadizmusát. Sóvárogtam az olvasnivalóra, így föl sem tűnt, milyen megalázó módon kéreti magát, hagyja, hogy újra meg újra könyörögjek a könyvekért, melyeket ő a kezébe sem vesz."