Forrás: hintafa.blog.hu

Idén Brigitte Weninger: 24 karácsonyi meséjével kezdtük meg a várakozást, felkészülést a karácsonyra. És olyan jól esett, hogy ezt a bejegyzést még legalább hat hasonló témájú fogja követni.

A mai dátumból könnyű kiszámolni, hogy milyen mértéktelenül olvastuk Weninger történeteit, pedig akár adventi kalendáriumként is végigkísérhetik a decemberi napokat. Aki pedig ilyen bölcsen jár el, megtudhatja, hogy Manó Mózes apó milyen történeteket mesél unokáinak, Vilmának és Vilinek, akik kistestvéreik megszületéséig nagypapájuknál laknak. A világlátott nagypapa pedig számtalan érdekes történettel kápráztatja el a kismanókat, főleg az embergyerekek ügyes-bajos kalandjaival. Cserébe mi is megismerünk néhány bájos manószokást.

A mesékben szívből jövő kívánságok teljesülnek, megmutatkozik a Mikulás (pont az ötödik mesében -rend a lelke mindennek) bölcsessége, aki a természetéből adódóan telhetetlenül a csillagokat az égről lekívánó gyereket nem megrója, hanem bölcsen egy üres füzettel lepi meg, ahová minden vágyát berajzolhatja. Kiderül, hogy a kívánságpuncs miként röpíti fel az égbe a vágyainkat. Ahol a csillagok sem mások, mint a gyerekek szép és jó és különleges kívánságai, amik akkor válnak hullócsillaggá, ha eljött a teljesülésük ideje (hogy láttukra újra kívánjuk valamit).

Olvashatunk meséket is az önzetlen segítségről, szorgalomról, kitartásról és helyet kaptak régi klasszikus történetek megkapó, modern adaptáció is (Szent Márton, Holle anyó). Van néhány elgondolkodtató kérdés is, mint a saját élő fenyőfa ügye, vagy a mindig aktuális külső-belső szépség közötti olykor szívfájdítóan nagy különbség. Természetesen a 24 történet egy pontján elkerülhetetlen megfogalmazni az üzenetet, hogy mi a karácsony, a hit lényege. És a szerző az én ízlésem szerint ezt is hibátlanul oldja meg (20. mese).

Magamnak is nehezen magyarázom meg, hogy miért, vagy hogyan kerülte el eddig a figyelmemet Szabó T. Anna kellemmel, finom bájjal teli fordítása. Eva Tharlet pasztellszínű, meghitt melegséget sugárzó rajzain jól megférnek a képzelet világának teremtményei és az emberi hétköznapok örömei, az adventi várakozás idején a balsorsokat is megsegítő, apró szelíd, néha megmosolyogtató csodák. A fejezetek változó hosszúságúak, de nem okozott nehézséget egyvégtében elolvasni őket.

Az illusztrátor arra is odafigyelt, hogy a kerettörténet manóit ábrázoló rajzok mindig egy picivel erősebb tónust kapjanak, míg az emberek valamivel halványabban tűnnek fel, mintha a manógyerekek képzeletén, az ő szemükön keresztül láthatnánk magunkat, egy pár lépés távolságból. Történeteit Weninger egy közös szálra fűzi fel, amit a karácsonyt megelőző időszakot betöltő vágyainkból, reményeinkből sző.