Bogdan Suceavă: Éjszaka valaki meghalt érted

Forrás: konyvterasz.hu

A román szerző önéletrajzi ihletésű regénye pár nap történetére korlátozódik: a rendszerváltó forradalom idejére. Ez az azonban jócskán kitágul, feldúsul a főszereplő emlékeivel, töprengéseivel, voltaképpen két idősík tevődik egymásra: 1989 decemberének jelene és a katonai szolgálat közelmúltja. Tudatfolyam, süvítő golyók, matematika.

Harmincegy éve, karácsonykor volt Romániában a forradalom, amely elsöpörte Ceauşescu rendszerét. Magyarországon akkor még előttünk állt az első szabad választás, az egész ország boldogan, izgatottan és aggódva követte az eseményeket. Aztán a mi rendszerváltásunk évfordulója is érdektelenségbe fulladt, és inkább keserűen emlékszünk az elszalasztott lehetőségekre, szétfoszlott illúziókra. Holott mégis érdemes ezekkel szembesülni, még ha a nagy politikai szinten nincs is rá lehetőség, de legalább magánemberként értékelni az elmúlt évtizedeket. A kortárs magyar irodalomban több regény is született, amely a nyolcvanas évek végének hangulatát, reményeit, eseményeit próbálja bemutatni, s a romániai forradalomról is olvashattunk már erdélyi magyar íróktól. De olyan román szerző által írt regényről ezidáig nem volt tudomásom, amely testközelből mesélné el azokat a karácsonyi napokat.

Itt érdemes egy hosszabb zárójelet nyitni: egyébként is meglehetősen fogyatékos a szomszéd országok irodalmának a fordítása, az egész néhány elhivatott fordító vállán nyugszik, legyen szó a szerb, a szlovák, a szlovén, az ukrán vagy a román irodalomról. És kevés olyan kiadó is van, amely szívügyének tekinti a regionális kultúraközvetítést. A pozsonyi Kalligram kiadónak óriási szerepe volt ebben, de sajnos már csak múlt időben lehet erről beszélni. Vajdaságban a Forum kiadó missziója a szerb, a horvát és a magyar irodalom közötti közvetítés, Erdélyben a Lector ad ki kortárs román irodalmat, és hálistennek, Magyarországon is van néhány kiadó, mely áldoz erre.

Ezzel a hosszúra nyúlt bevezetővel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy milyen közegbe érkezik Bogdan Suceavă regénye: már az is kuriózum, hogy egyáltalán magyarul olvasható. Egyébként Vallasek Júlia fordításának köszönhetően – amelyet nyelvtudás híján megítélni nem tudok, az azonban így is érzékelhető, hogy a szöveg értelmileg és stilárisan is egységes, jó minőségű.

Az egyes szám első személyű, vélhetően önéletrajzi ihletésű elbeszélés pár nap történetére korlátozódik: a forradalom idejére. Ez az időintervallum azonban jócskán kitágul, feldúsul a főszereplő emlékeivel, töprengéseivel, voltaképpen két idősík másolódik egymásra: a forradalmi jelen és a katonai szolgálat közelmúltja. A kettő között mindössze pár hónap telik el, és az 1989. júniusi leszerelés után a fiú az őszt már az egyetemen kezdi matematika szakon.

Elindul otthonról 1989. december 25-én reggel „az új világba”. „Szabadság, egyenlőség, testvériség, ott álltam A nyomorultak világának közepén, a döbbenettől még megkövülten anélkül, hogy tudtam volna, mihez kezdjek most az életemmel. Hogy matematikát fogok tanulni, az világos volt. Az érdekelt igazán. Na de ezenkívül? Perzselt az elmémben, ereimben a forradalom napja, a világ minden tévécsatornája élőben közvetített minket, mindannyiunkat, élőben, a várost elözönlő testek áradását, ahogy szlalomozunk a golyók között, és egymásba ürítjük a tárat.” Erős kezdés ez, és még csak a regény elején vagyunk. Olyan, mint egy Csehov-dráma: ha egy pisztoly megjelenik a színpadon, akkor az el is fog sülni. Mire a történet végére érünk, az utcán harcolók valóban egymásba ürítik a tárat, és már azt is nehéz eldönteni, ki kivel vagy ki ellen harcol.

A főhős életének három fő eseménye jelenik meg a regényben, egymás után vagy éppen egymásba fonódva: a katonaság, a forradalom és a matematika.

Az elsőt illetően nem volt választása, hiszen a diktatúrában kötelező volt a sorkatonai szolgálat. Annyi könnyítést kapott, hogy térésnek sorozták be, vagyis előfelvételis katonának, így csak kilenc hónapot kellett a hadseregben töltenie, ráadásul az állambiztonsági rendőrségnél. A második a forradalom, amelyet már egyetemistaként él meg, de mivel a két esemény között alig telt el pár hónap, még intenzívek a hadseregben szerzett élmények.

Az állandóságot azonban a harmadik motívum képviseli, térben, időben és odaadásban is: a matematika. Bár ez sem független mindattól, amiben a főhős él. Megtudjuk, hogy a fiút sok minden érdekli, a katonaságnál Platónt olvas, a forradalmi diáktanács ülésén pedig szót emel azért, hogy ne szüntessék meg a történelem oktatását a matematika szakosoknak, vagyis egy kifejezetten nyitott látókörű figuráról van szó, akiből sok minden lehetett volna. Arra, hogy mégis csak egy esélye volt, az a világ ad magyarázatot, amelyben él: „az akkori Romániában egyetlen intelligens dolog volt, a matematika. Belőlem így lett, aki vagyok. Az akkori világra reagáltam.” A matematika nem bánt senkit, míg a politika emberek haláláért lehet felelős.

Bernhard Riemann története is intő példa számára, akárcsak a matematikusok generációi számára: a korán elhunyt tudós, „aki felfedezte a világot”, egy egész éjszakát állt őrséget Berlinben 1848 márciusában. Bizonyára látott embereket meghalni, és egy életre elege lett a politikából. Alapvetőbb gondolatokat fogalmazott meg, mint Einstein, és a főhős feltevése szerint éppen ezért vonult vissza a maga cellájába. Ő azonban éppen az ellenkező döntést hozta: eszébe sincs visszavonulni, igyekszik, hogy eljusson az egyetemre, ahol épp az Egyetemi Hallgatók Ligájának alapszabályzatát fogalmazzák, vagyis hisz abban, hogy meg fogják tudni változtatni a világot. Úgy érzi, ott kell lennie az események sűrűjében, hiszen történelmi idők ezek. Matematikusi észjárása segít abban, hogy kiszámolja, mekkora eséllyel találhatja el egy golyó.

A tudatfolyamot imitáló elbeszélésben egymásba kavarodik jelen és múlt, a forradalom és a katonaság ideje. Ennek oka egyrészt az időbeli közelség, másrészt a két tapasztalat között van hasonlóság: a főhős a kiképzésnek köszönhetően nagyjából kiismeri és feltalálja magát a háborús helyzetben, arról nem is beszélve, hogy az egyetemen nemcsak az egykori egységével találkozik, de több bajtársával is, akik azóta szintén egyetemisták lettek. Több fontos dolog is történik itt: az egyik, hogy értesül egy jó barátja, Cristi haláláról, a másik pedig, hogy találkozik két régi katonatársával, akik azzal szembesítik, hogy sohasem álltak egymáshoz olyan közel, mint ahogy azt a főhős gondolta.

Azzal gyanúsítják, hogy csak azért vesz részt a forradalomban, hogy megalapozza helyét az új világban. S azt is a fejéhez vágják, hogy sokkal könnyebb dolga volt a seregben katonacsalád fiaként, mivel az apja rendőrezredes, ezért biztonsági háló volt alatta, még ha nem is vette észre. De Cristi halála ennél is sokkolóbb számára, mivel nagyon közel álltak egymáshoz. A fiút az egyetemen lőtték le, amikor már elszabadult a káosz, és a katonai egységek egymásra (is) tüzeltek. Egy hónapja lett volna hátra leszerelésig. Ugyanabban az évben halt meg az apja is.

A forradalomról tehát csak a főhős szemüvegén keresztül értesülünk, aki szubjektíven lát rá az eseményekre, és utólag sem egészíti ki, korrigálja az emlékeit, mindent úgy mesél el, ahogyan ott, az adott térben és időben megélte. Korlátozott perspektívából, hiszen nehézkesen terjedtek az információk, és amikor a tévében levetítették a diktátor kivégzését, némelyek még akkor is kételkedtek. Vagyis nem afféle hősi eposzt kapunk tanulságokkal, hanem egy olyan beszámolót, ahogyan általában megélték az egyszeri emberek azokat a napokat. Ebből a nézőpontból jobban látszik a káosz, a fejetlenség, az információhiány és ezek következményei is: hogy gyakran az egy oldalon állók lőnek egymásra, és halnak meg emiatt. Sokan pedig egyszerűen csak belekerültek az események sodrásába, melyben újraértékelődtek addigi vágyaik, álmaik, kapcsolataik, és életre szóló tapasztalatokra tettek szert.

Belülnézeti perspektíva ez, és az is esetleges, hogy ezúttal egy katonaviselt egyetemista a főszereplő, hiszen ő is az átlagembert képviseli.

Annyi különbözteti meg tőlük, hogy számára a matematika a legnagyobb felfordulásban is biztos pontot jelent: „ezek a Riemanntól örökölt feladatok jelentik az egyetlen kiutat a labirintusból, ezek ragadhatnának ki az általános mészárszék felé menetelő tömegből…” Áttételesen a nagy matematikus miatt halt meg Cristi is, hiszen azért maradt a hadseregben, mert a felvételin egy Riemann-féle integrálszámítást nem tudott megoldani.

A könyv szerzője azóta a Kaliforniai Állami Egyetem matematikaprofesszora, jelentős tanári és matematikusi teljesítménnyel. Talán nem meglepő, hogy doktori disszertációjában Riemann is nagy szerepet játszik. 1990 óta jelennek meg irodalmi művei is, amelyeket főleg románul ír. Ez a második regénye magyar nyelven. Nem könnyed, karácsonyi olvasmány, de sok tanulságot tartogat a forradalom harmincadik évfordulóján.