Amélie Nothomb: Első vér

Forrás: https://konyvesmagazin.hu

Amélie Nothomb 25 éves korában robbant be a frankofón irodalomba, az 1992-ben megjelent első regénye, A gyilkos higiéniája hatalmas siker lett. A belga arisztokrata családból származó extravagáns, grafomán szerző azóta a francia írói középnemzedék egyik legnépszerűbb, leginkább elismert és legtermékenyebb tagja harmincegy megjelent regénnyel. A Francia Akadémia irodalmi nagydíját a Hódolattal esengve című, később megfilmesített regényéért nyerte el, a legutóbb magyar nyelven is megjelent, életrajzi ihletésű kötetét, az Első vért pedig a második legfontosabb francia irodalmi díjjal, a Renaudot-val jutalmazták. A regény diplomata édesapjának állít emléket, akinek a nevét az 1964-es stanleyville-i túszdráma kapcsán ismerhette meg a világ.

Eddigi pályája alatt háromszor került fel a legrangosabb francia irodalmi díj, a Goncourt legszűkebb listájára, az Első vér című, életrajzi ihletésű regényével pedig elhódította a Renaudot-díjat 2021-ben. A rövid, egyes szám első személyben íródott regény nyitójelenetében egy fiatal belga konzul néz szembe szó szerint a halállal: túsztárgyalóként próbálja megmenteni a hónapok óta fogságban tartott európaiak életét Kongóban, de ő is a kivégzőosztag elé kerül. A 28 éves diplomata nem más, mint Amélie Nothomb édesapja. Az író bensőséges, kifejezetten intim családregényt írt a 83 éves édesapja elvesztésének évében, aki a pandémia miatti lezárás első napján halt meg, elszigetelve a családjától. A belga sikerszerző legszemélyesebb regényének címe is erre utal franciául, a Premier Sang homonim párja a premier sans-nak, az első regény, melyet édesapja nélkül írt Nothomb. Ennek ellenére az Első vér nem egy fájdalmas gyászirat, Nothomb az apja bőrébe bújva sok humorral, ugyanakkor kegyetlen őszinteséggel meséli el annak gyerekkorát, mely összefonódik az 1940-es évek Belgiumának történetével.

Az édesapját egy hadgyakorlat alatt csecsemőkorában elveszítő, félárva kisfiú anyai nagyszüleinél nő fel, mert gyönyörű és megközelíthetetlen anyja sosem dolgozza fel korai özvegységét és gyászát. Az idealizált anya festménnyé merevedik, a soha nem létezett gyengédséget keretbe zárva cipeli a fiú egy életen át. Az elsődleges kötődési személy a nagymama lesz, ám a szeretetében fürdőző kisfiú egy egészen más világgal szembesül apai nagyapjánál, ahová kiképzésre küldik. A lecsúszott arisztokrata költő, jogász és politikus a képzeletvilágában megőrzött pompában él egy lepusztult ardenneki kastélyban, miközben számolatlan gyermeke között darwini törvények uralkodnak.

A regény egyszerre társadalmi tabló és egy kisfiú pszichológiailag hitelesen megrajzolt fejlődéstörténete,

Nothomb érzékletesen rajzol meg társadalmi változásokat, generációkon átívelő traumákat és mintázatokat. Az elhunyt édesapának átadott tollal az 1964-es kongói túszdrámáig húzza az életvonalat, addig az eseményig, melyről az apja maga is írt egy visszaemlékezést, és melynek során eldőlt, hogy Patrick Nothomb mártír vagy nemzeti hős lesz-e, és Amélie Nothomb egyáltalán megszülethet-e. Az Első vér egy remekül felépített családregény nagyszerű párbeszédekkel, lebilincselő sztorival és finom irodalmi utalásrendszerrel a háttérben, melynél még az sem zavaró, hogy a narrátor a hangsúlyt a gyermekkora elbeszélésére helyezi, és hatalmas időbeli kihagyásokkal mondja el élettörténetének egy töredékét.