Alfonso Cruz: Időtlen napló

Forrás: konyvelvono.blogspot.com

Számos olyan könyv jelenik meg, amit igazán nem tudunk behatárolni témakörileg. Persze van egy adott témája, de nem tartozik egyik kimondott fő tematika alá sem. Az ilyen alkotások többnyire idegen érzettel párosulnak, hiszen nincs egy kerete ahová helyezhetnénk, kicsit talán a „hontalan” érzést jelentheti. A mostani értékelésem is egy ilyen kötetről szól.

Az időtlen napló egy fiatal kis lélek mindennapjait meséli el, illetve ha pontos akarok lenni, akkor nagyjából egy év egy-egy napjának apró meglátásait, pillanatnyi érzéseit és eseményeit ismerhetjük meg. Ahogy a fülszövegből is megtudhatjuk, nem egy átlagos naplóról van szó, leginkább impressziókkal, a társadalmi és természeti jelenségek észlelésével, különös kalandokkal, a felnőtt világ abszurditásaival egy kislány szemszögéből. Ez már önmagában is különleges, és ahogy haladtam előre a kötettel végig azt éreztem, ez a gyermek bizony sokszor bölcsebb, mint a legtöbb felnőtt, hiszen időt szán olyan jelenségek átgondolására, mint például amiről következő idézet is szól.

Nézzétek csak:

„Észrevettem (…), hogy mi a különbség a tavasz és az ősz között: ősszel meghalnak a növények, tavasszal pedig megszületnek. A különbség csakis az esőben lehet. A tavaszi eső életet ad, az őszi halált hoz.”

Biztosan észrevetted már kedves olvasó, hogy egy gyermek sokszor kér figyelmet, vagy csak rácsodálkozik az életben lévő „természetességekre”. Ezért folyton kérdez és magyarázatot vár. Ha kellőképpen türelmesek vagyunk, akkor a válaszunk lesz számára egy kulcs a kapuhoz, melyet nagy gonddal fog őrizni és mindig vissza fog szaladni a „kapuk őréhez”, hogy egy újabb választ remélve kaphasson egy újabb kulcsot az élethez. És vajon mi is érdekelheti a naplóbéli kislányt? Ilyen például a február, hiszen mi tudjuk, hogy különleges hónapról van szó, de igazából sosem kutatjuk a miértjét, csak átéljük az adott jelenséget. De ez a kislány, rá mert kérdezni és a következő választ kapta:

„Apa szerint a február a legnehezebb hónap. Ilyenkor kevesebb napod van, hogy betartsd a határidőket. Én sajnálom ezt a hónapot. Senki sem tehet arról, hogy kicsinek születik.”

Ennek a gyermeknek még tiszta és romlatlan a lelke, ezért nagyon odafigyel a környezetére és helyén van az empátia a kicsi szívében. A legtöbbünk számára a természet apró és nagyobb csodái kellékek. Háziállatokat tartunk, növényeket nevelünk, de ha valamelyik elhunyt igazán kevesen ejtünk őszinte könnyeket értük. Pedig minden élőlény, legyen az ember, állat vagy növény megérdemli a törődést, a szeretetet. Pont ezért nem szeretem a vágott virágokat, mert csak egy pár órás gyönyört okoznak, de tulajdonképpen részben nekem köszönhetik a halálukat. Mert valljuk be hölgyeim, a legtöbben virágot szeretünk kapni, de mi lenne, ha cserepesen kérnénk! Az élő virág nagyon hálás tud lenni, ha megfelelően szeretjük és ápoljuk őket, ugyan úgy, mint az állatok és embertársaink. Ezen élőlények ugyan nem tudnak beszélni, de szűrik a levegődet és csodálatos, illatos valamint szépséges éke lesz a lakásodnak. Ezért számomra talán ez a legérdekesebb idézet a könyvből:

„A téren van egy néni, aki a virágokból él.
Letépi és eladja őket. Olyan rossz, hogy nem tudnak elmenekülni!”

Sokszor a bölcsességek egymást kergetik a lapokon, pedig igen kevés szöveg található a kötetben. Az illusztrációk nagyon naturalisták, de pont ettől az egyszerű kopárságtól olyan élettel teliek. Minden dátumra jut egy apró meglátás, ami elsőre nem biztos, hogy jelent számunkra bármit is, de mikor a rajzokkal összepárosítva újra olvassuk, egy egész életnyi kép elevenedik meg a szemünk előtt. Mindenkinek egyéni lesz ez a kép sorozat, hiszen más élet utakat járunk be, de a végére mindenki ugyan oda jut és ez az idézet bőven megérteti, hogy mire kell oda figyelnünk még most.

„Nagyapa sokat van a parkban. Szerinte nem az a baj az öregséggel, hogy mindent elfelejtesz, hanem az, hogy téged felejtenek el.”

És végezetül talán a legelgondolkodtatóbb meglátást olvashattam, melyet a mai napig is a szívemben őrzők. Sokszor a negatív érzéseknek helyet adva kimondunk olyan dolgokat, melyek akkor megkönnyebbülést okozhatnak, de a szavaknak súlya van kedves olvasó. A kimondott szó egy ígéret is egyben, melyben megbújhat az őszinte törődés és szeretet, de párosulhat dühvel és bántással is. Egyszer azt hallottam, hogy a kommunikáció nagyban befolyásolja az önbecsülésünket is, hiszen nem mindegy mit kommunikálunk ki magunkról, a nézeteinkről. Nem kell, hogy mindenki szeressen, de az fontos, hogy hitelesek és őszinték legyünk. Azt adjuk a másik felé, amit viszont szeretnénk, hiszen sem többet sem kevesebbet nem fogunk kapni. És bár a fent leírtakat tartom, a következő részlet a könyvből pont ezért vált olyan fontossá a számomra. Nézzétek csak!

„Megpróbáltam kiszórni a havat az ablakon,
de visszahullott a szobámba.
Mint amikor megbánjuk, amit kimondunk,
kidobáljuk a szavakat, mégis visszahullanak ránk.”

A kötet gyönyörű és nem csak belül, de kívül is. A borító nyomasztó hatása morbid módon rátelepszik az olvasó lelkére, és észrevétlenül is, de végig ott is marad. Mégis akármelyik rajzra nézek, elfog egy végtelen nyugalom és talán egy kis üresség is. Hogy akkor miért is rajongok érte? Mert megosztó, egyedi és valódi. Én is rácsodálkozom a világra, pedig már messze se olyan ártatlan a lelkem. Minden pillanatot igyekszem megbecsülni, és ha tehetem, csak kicsit is, de segítek, ahol kell. Lehet azt mondani, hogy nem lehet így élni, de hiszek a hullámzás erejében. Ha én jót teszek veled, te is tovább adhatod ezt a cselekedetet valaki más fele és így tovább. Ahogy mondani szokás, egy kis odafigyeléssel hatalmas energiákat szabadíthatunk fel. És ki tudja, lehet, hogy legközelebb te teszed csodálatossá az én napomat! Ezért ez a napló a maga tökéletlenségében tökéletes a számomra és biztos vagyok benne, hogy nem most vettem utoljára kézbe.

Összességében elmondhatom, hogy megosztó kötet olvashattam, de minden oldalával egy-egy apró életigazságra leltem. Csodálatosan fájdalmas, mint amilyen maga az élet is az. Ajánlom kortól és nemtől függetlenül. Egyszer érdemes mindenkinek kézbe vennie.