Alessandro Baricco: Barbárok

Forrás: magyarnarancs.hu

A szerző 2006-ban egy esszésorozatban osztotta meg megfigyeléseit a La Repubblica olvasóival a 2000-es évekre kifejlődött új típusú emberekről.

Életünknek 2006-ban már elidegeníthetetlen része volt az interkonnektivitás, a digitális valóság és a valós élet határvonalai kezdtek összeérni. Utólag szemlélve mégis csupán a nyitánya volt ez a világ változásának.

Ezért is izgalmas, már-már pikáns olvasói kaland másfél évtizeddel a szövegek születése után végigkirándulni e lazán megírt, de tematikusan szorosan egymásra épülő esszéfolyamon: kortárs tükörben egészen

más fénytörésbe kerülnek a kérdései és elméletei.

Hogy kik is ők, akik valami új nyelvet beszélve átírják a gondolkodásról, tudásról és tapasztalatszerzésről eddig vallott elképzeléseinket? Lehet, hogy egy „olyan új faj, amelyiknek a füle mögött kopoltyú van, és úgy döntött, a víz alatt fog élni.”

Ha ők átveszik az irányítást, az apokaliptikus változást hoz magával. A barbárok hangosak, érdekérvényesítő erejük hatalmas, homogenizálják a legnagyobb tehetséget is, a középpontba pedig – mint önmagáért való értékeket – az értékesíthetőséget és dekorativitást állítják.

Váteszi gondolatok ezek a Facebook és Twitter előtti időkből.

Baricco gondolkodásának középpontjában az értékhez és tudáshoz fűződő viszony változása áll. A könnyebb ellenállás felé haladó barbárok megelégszenek a Google keresője feldobta ismeretanyaggal, nem vágynak elmélyülésre, az számukra avíttas, kevésbé érdekes. Ráadásul fárasztó, időigényes elfoglaltság, szemben a szörföléssel, ami tökéletesen reflektál az emberi gondolkodás csapongására.

A barbár kimazsolázza a kulturális élményeket, érdekességeket, és kihajítja a „felesleget”, mindent, ami kevésbé hasznos, legyen az esztétikai vagy tudásbeli matéria. Hogy az oktatási intézmények és a kulturális örökségvédelmi szervek milyen szerepet játszanak e folyamat lelassításában, óriási kérdőjel.

Ám mire idáig jutunk a humorral sűrűn átszőtt esszék során át, óhatatlanul felmerül, vajon nem egy középkorú értelmiségi akad ki a körülötte iszonyú sebességgel változó világon? Vajon nem generációs szembenállásról van szó csupán?

Baricco 38 évesen írta a Barbárokat, de benne magában is felmerült e kérdés. „Mutánsok vagyunk valamennyien; néhányan haladóbbak, mások kevésbé, van, aki kissé késésben van, és van, aki semmit sem vett észre, van, aki mindent ösztönösen csinál, és van, aki tudatosan, van, aki úgy tesz, mintha nem értené, és van olyan, aki sosem fogja megérteni (…) De valamennyien készen állunk rá, hogy a víz felé vándoroljunk.”

Azóta már benne is vagyunk, és nem csak nyakig.

Fordította: Gács Éva. Helikon Kiadó, 2019, 380 oldal