A kék madár

Forrás: www.koloknet.hu

A kék madár az alaptörténetek közé tartozik. Könyvesboltos tapasztalataink szerint körülbelül úgy él az emberek fejében, mint a Pán Péter, az Oz, a Csudálatos Mary vagy a Micimackó és még sok más klasszikus: ezeket, ha is nem tömegek, de folyamatosan keresik. A felsoroltakkal szemben egészen az utóbbi időkig nem tudtunk mit a vevő kezébe adni. Ebbe talán nem gondoltak bele, de valószínű, hogy a szülők egy része nem is könyvből, hanem a még a 70-es években készült filmből (George Cukor egyik utolsó filmje, amerikai-szovjet koprodukció, Liz Taylor, Ava Gardner, Jane Fonda… magáról a filmről is hosszan lehetne írni) vagy a számos színpadi feldolgozás egyikéből ismerik a történetet. Kicsit megtévesztő, ami a könyv borítóján is olvasható, a „Maurice Maeterlinck meséje alapján” kitétel, mert ha lenne ilyen mese, akkor nem biztos, hogy szükség lenne adaptációra, legfeljebb időnként új fordításra. A helyes kifejezés az eredeti műre „mesejáték” lenne, a dráma pedig nem igazán felolvasásbarát forma, így nem csoda, hogy ritkán adják ki. Maradnak a feldolgozások, amelyek valamiért gyorsabban avulnak, mint az eredetik, ezek közül a legújabb Tarbay Ede 80-as évekbeli, mára nagyjából elfelejtett átirata volt. Gimesi Dóra pedig klasszikusokhoz mérhető adaptációt írt, még ha biztos akadnak is benne romlandó részek.

Az adaptáció látszólag nem nyúlt hozzá radikálisan a történethez, elsőre úgy tűnik, inkább csak hangsúlyokat helyezett át, az feldolgozás szükséges mértékben értelmezett, értelmezett át részeket, és persze mindent múlt időbe helyezett, de mindezek ellenére megmarad a drámai sodrás. Összességében végül mégis látszik, hogy a kis beavatkozások lényegi különbségeket eredményeztek: eltűnt az eredeti színmű érzelmi tobzódása, a nagy vágyakozások és szomorúságok, a félelmetes és szívszorító részek is megszelídültek. Ezzel kicsit elmaszatolódik, hogy pl. mi a gyerekek belső motivációja arra, hogy a madár keresésére induljanak, viszont egy árnyalt érzelmekben gazdag, képekkel teli (egy idő után magával ragadó) szöveg jön létre. Nyilvánvalóan dönteni kellett, hogy a szöveg megtartsa-e a mese eredeti idejét, vagy inkább aktualizáljon. Gimesi Dóra végül utalások szintjén az akkori századfordulón hagyta a történetet, de néha megenged magának aktualizáló kiszólásokat, így inkább valami meg nem határozott múltban játszódik, ami egy mese számára optimális.

A kék madár amúgy karácsonyi könyv, az a karácsonyi könyv, aminek jóformán semmi köze a karácsonyhoz. A történet épp ekkor ér véget, ami egy ilyen körkörös mesénél nem meglepetés, de ez a furcsa Maeterlinck mindezt csak díszletnek használja saját világa kiteljesítéséhez, amiben Berlingot néni unokája a kék madár láttán gyors gyógyulásnak indul, Tiltil pedig a kislányban meglátja újra a Fényt – az pedig már Gimesi Dóra leleménye, hogy a karácsonyi gyertyák tükröződéseként.

Mi mással zárhatnám, mint azzal, hogy most már, akik keresik, egy jó darabig nem keresik hiába A kék madarat.